Magyarországon elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a kutyusok óriási többsége gazdi nélkül tengesse életét. Pedig mis is kutyául bánunk velük…
Ha megszelídítettük, felelősek vagyunk érte!
Friss becslés szerint egymilliárd (!) kutya él a Földön, és az a szörnyű valóság, hogy óriási többségüknek, legalább nyolcszázmillió kutyának soha nem volt és nem lesz gazdája. Szeméttelepeken, falkákban tengődnek afrikai és ázsiai településeken kívül.
Magyarországon azt tekintjük normális állapotnak, hogy a kutyusnak legyen gazdája, legyen egy személy, egy család, egy ház, ahová tartozik. Akkor mégis hogyan lehetséges, hogy 20 ezer kutya vár gazdára a menhelyeken, és legalább százezer kutya kóborol hazánkban?
Szücs Gábor, a Szabad Föld Kutyapostása az ELTE Etológiai Tanszékének oktatója, Pongrácz Péter segítségével keresett válaszokat.
fotó: T.T.
Az sem válik a gazdi dicsőségére, ha a kutyája elcsatangolhat – de ennél is szörnyűbb, amikor felnőtt, magukat értelmesnek gondoló emberek befogadnak a családjukba egy érző lelket, akiben örökké hűséges barátra találhatnának – de pár év után „leadják”, mint egy csomagot…
Ez azt jelenti, hogy a gazda nem számolt azzal, hogy a kutya élethossza 10-15 év, és erre a hosszú időre kell tervezni a jövőt, vele együtt! „A gazdáját vesztett kutyáért elsősorban a lehetőségeit és önnön képességeit nem kellően ismerő tulajdonos a felelős, aki aztán a felmerülő nehézségeket tapasztalva válik meg korábbi kedvencétől” – olvashatjuk a friss Szabad Föld hetilapban.