Miről szólnak a „börtönbiznisz”-ként elhíresült eljárások?

3. Valójában milyenek a börtönviszonyok?

A börtönbizniszként elhíresült kártalanítási eljárások arról szólnak, hogy a büntetésvégrehajtás során, amennyiben a hazai (a jelenlegi kormány által elfogadott, és 2017. január 1-jétől hatályos) törvényekben meghatározott körülményeket nem biztosítják, úgy az embertelen bánásmódnak minősül, amelyért kártalanítás jár. Hangsúlyozom, hogy azzal, hogy nem biztosítja az állam a saját törvényeibe foglalt minimum elvárásoknak megfelelő elhelyezést és bánásmódot, azzal a jogtalanság talaján áll, jogsértést követ el. Erre nem az a megfelelő válasz, hogy elveszi a lehetőséget a jogorvoslat vagy annak végrehajtása elől, hanem az, hogy megszünteti a jogszerűtlen helyzetet.

A jogszabály előírja, hogy minden fogvatartott számára biztosítani kell a megfelelő életteret,

ami négy négyzetméter alapterület, és legalább 6 köbméter légtér. Ez nagyjából annyi területet jelent, hogy ha egy nagyobb testalkatú ember kitárja a karjait, és körbefordul, ekkora területet foglal el. Beláthatjuk, hogy ez messze áll a luxustól, de az állam még ezt a területet sem biztosítja a fogvatartottak számára, hiszen az alapterület számításakor nem veszik figyelembe sem az ágy, sem asztal, vagy a stoki méretét.

Az is kötelezettség,

hogy megfelelő mennyiségű természetes fényhez hozzájussanak az érintettek. A miniszterelnök persze gúnyolódhat azon, hogy az elítéltek arra panaszkodnak, hogy a börtönbe nem süt be a nap, de valójában ez jelentős ferdítése a tényleges állapotoknak. Egyrészt azért, mert a fényviszonyokat csak a megfelelő élettér hiánya esetén lehet további hátrányként értékelni, azaz önmagában nem lehet kártalanítás alapja. Másrészt gondoljunk csak bele, hogyan élnénk meg azt, ha hónapokig egyáltalán nem láthatnánk természetes fényt, csak a pislákoló és halvány neont? A börtönök nagy részében a túlzsúfoltság (nagyjából 140 %-os kihasználtság) együtt jár a friss levegő és a természetes fény szinte teljes hiányával. Azzal, hogy az emberek gyakorlatilag egymás nyakán lógnak, az esetek többségében a WC sem ajtóval, csupán egy függönnyel van elválasztva a „szobától”. Fürödni hetente egyszer, nagyjából öt perc időtartamban lehet, sokszor hideg vízben. A cellákban elszaporodnak az ágyi poloskák, a tetvek és egyéb kártékony rovarok, amelyek szétcsípkedik az embereket. Az egészségügyi ellátás gyatra, sokszor a megfelelő és bizonyítottan szükséges gyógyszereket, vagy egyéb ellátást sem kapják meg a fogvatartottak.

Könnyen belátható, hogy ez a túlzsúfoltság agresszivitást válthat ki

még azokból is, akik alapvetően nem hajlamosak erre, és nem is feltétlenül erőszakos bűncselekmény miatt tartózkodnak ott. Ismét a fülembe cseng, hogy

„jó, de nem kell bűnözni, és akkor nem kerül oda az ember!”

A fent említett példák jól megvilágítják, hogy bűncselekmények és bűnösök között is sokféle létezik. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy éppen azok a legsúlyosabb bűnelkövetők, akik agresszív és erőszakos cselekmények miatt ülnek, tipikusan éppen elkülönített, szigorúbb őrizetet lehetővé tevő cellákban vannak. Ugyanakkor még az erőszakos bűnelkövetők is jogosultak az emberi bánásmódra, az emberi méltóságot az ő esetükben sem lehet figyelmen kívül hagyni.

De nagyon fontos kiemelni, hogy nem csak olyanok ülnek börtönben, akik jogerős ítélettel elbírált szabadságvesztésüket töltik,

hanem bizony előfordul, a mégoly kifinomult jogrendszerrel bíró Magyarországon is, hogy valaki ártatlanul ül börtönben évekig. Gondoljunk csak a Prisztás-gyilkosságra, vagy a Balla Irma-ügyre, hogy csak a közelmúltból idézzek eseteket. Továbbá viszonylag sokan vannak még mindig úgy büntetésvégrehajtási intézményben, hogy jogerős marasztaló ítélet nincs ellenük. Ezt a korábbi nevén előzetes letartóztatást is a viszonylag szigorú körülményeket jelentő börtönökben foganatosítják, ugyanolyan túlzsúfolt cellákban, mint ahol a tényleges elítélteket.