Banánköztársaság
Miről szól(t) március 15-e?
Legfontosabb, legaktuálisabb, legellenállóbb nemzeti ünnepünk – ugyanakkor legvédtelenebb is. Aligha mondható véletlennek, hogy a magyar történelem utóbbi mintegy 170 éve “úgy alakult”, hogy – történelmileg nézve röpke pillanatoktól eltekintve – a mindenkori magyar hatalom mindig kisajátítani, mindig uralni, mindig meghamisítani igyekezett március 15-ét.
Pedig annak története, 12 pontja lényegét tekintve máig aktuális: igazából csak az utolsó, az “Unio” veszítette el időszerűségét. Máig aktuális, mondom – és ez így marad, amíg az 1. pont követelése nem teljesül, maradéktalanul. Szerencsétlenségünkre eddig szinte minden hatalom meghamisította az ünnep eredeti üzenetét – de talán soha annyira, mint most:
“Egy maroknyi magyar lázadó a birodalom ellen”
Nem kétséges, sajnos, “magyar lázadókról” van szó
Hogy maroknyian vannak..? Lehetséges, de követik őket éppen elegen… Mire föl ez a most éppen Trump körül dübörgő “lázadás”? Senki sem kívánja Orbániát akarata ellenére fogva tartani – bármikor eltakarodhat az EU-ból… Orbánnak és társainak szégyenletes cirkuszolásába belefáradt Európa csak megkönnyebbül. Ha van – márpedig van! – március 15-ének aktuális tartalma, akkor az, hogy Európához akarunk tartozni. Minden hazai demokratikus erőnek mindenkor ez volt az üzenete, a legnehezebb időkben is. Szégyenletes paradoxon, hogy amikor ez megvalósulhatna, Orbániából “birodalmat” üvöltenek, aljas és eszelős rágalmakat szórnak Európára. Mert tartósan nem jutottunk előre – csak idézhetjük a 18 éves József Attila sorait:
„Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
A jajgató nép s a süket Elnyomás…”
S még inkább a 40 éves Babits Mihályt:
„Avagy virág vagy te hazám ifjúsága”
Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknakSzűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.
Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.
Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.
Óh vannak koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!…
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére – kőnek!
…
Avagy virág vagy te?… légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét aki elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!
Amióta állami ünnep ez a nap, még talán sosem gyalázták meg annyira, mint ahogy most készülnek
A Keresztapa fog hazudozni, uszítani, inkább, mint eddig bármikor. Mellékesen hullanak majd a 48 hőseiről elnevezett kitüntetések – 48 eszméinek kiforgatói, megtagadói fogják osztogatni és kapni is… Készül valami nagy, talán “még sosem látott” tüntetés – csak az én hibám, hogy nem érzékelem a demokratikus tartalmat..?
Csak abban bízom, március 15-e túléli ezt az “ünneplést” is.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
