Járvány: módosítani kell az óvodások oltási tervét- 3 a Pfizer-igazság

A Pfizer vizsgálatai szerint a kisgyerekeknek szánt vakcinájuk két adagja nem elég hatásos, ezért a cég módosítja eredeti terveit, és a vakcina három beadott adagját teszteli csecsemőkön és óvodásokon.

Gyenge immunválasz

A változtatást azután jelentették be, hogy az előzetes eredmények elemzései szerint a kis mennyiségű oltóanyagra adott immunválasza vártnál gyengébb. Először úgy tűnt, hogy a kétévesnél fiatalabbak a náluk idősebbekéhez hasonló antitestszintet produkáltak. Később viszont kiderült, hogy a két és négy év közötti gyermekeknél az immunválasz alacsonyabb volt, mint amennyit a vizsgálattól vártak. A két oltás dózisának növelése helyett a Pfizer inkább úgy döntött, hogy a nagyon alacsony dózisú oltásból ad be hármat hat hónapos kortól ötéves korig. A harmadik oltásra két hónappal a második adag beadása után kerülhet sor. Ha a három dózisos vizsgálat sikeres lesz, a tervek szerint valamikor 2022 első felében kérhetnek majd sürgősségi felhasználási engedélyt a hatóságoktól. Jelenleg a Pfizer oltóanyagának gyermekeknek szánt változata érhető el az öt és 11 év közötti korosztály számára.

Magyarország

Szerdán kezdődött meg Magyarországon is az 5-11 éves gyerekek koronavírus elleni oltása. A gyerek oltásánál az első körben 69 ezer adagot fognak beadni az ország 77 kórházában kialakított oltópontokon, illetve a gyermekháziorvosi és a vegyes praxisú rendelőkben.

Forrás

Kapcsolódó

pfizer

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük