Sorting by

×

Amit Orbán cukiskodása takar(ni próbál), avagy kipukkanóban Viktor, a “csodafegyver”? – Ez lenne az “előre, nem hátra”, amerre Magyarország megy?

Orbán miniszterelnök azzal szédítette népét, hogy 350 milliárdot spórol azzal, hogy “elhalasztja a beruházásokat”. Azt nem közölte a nagyérdemű választópolgár orrára, hogy milyen beruházásra gondolt, pedig nem ártott volna pontosítani, mert kiderült, hogy nem a kormány giga-költéseire gondolt, hanem a kisvállalkozókéra, vagy Önére. Mivel gondolt arra, hogy a dolog előbb-utóbb tudatosul az érintettekben, posztolt pár cukiskodós bejegyzést, hátha….

Leállította a száz százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztés Bank (MFB) a már megítélt újraindítási gyorskölcsönök kifizetését a cégeknek

– erről tájékoztatta a Népszavát egy pórul jár kkv ügyvezető igazgatója. A folyósító bank okként a kormány által elrendelt év végi spórolást említette. A Portfolio.hu a napokban arról írt, hogy

ugyanerre hivatkozva már elvégzett munkák – lakossági napelemtelepítések – után sem fizet az állam.

A bankok, illetve a uniós támogatást kezelő cégek szabványlevélben arról tájékoztatják a kedvezményezetteket, hogy a támogatás folyósítására azért nem kerülhet sor, mert a kormány december kilencedikén kelt határozata ezt kizárja. A két ügylettípusban az a közös, hogy mind a két program uniós pénzekből valósult volna meg, ám az

Európai Bizottság határozatlan időre felfüggesztette a újraindítási program finanszírozást rendszerszintű kormányzati korrupcióra hivatkozva.

Konkrétan….

Hadházy Ákos “ezt az üzenetet egy olyan kisvállalkozó kapta, aki 7 HÓNAPJA VÁR A NÉHÁNY MILLIÓS “ÚJRAINDÍTÁSI GYORSKÖLCSÖNRE”, amire nagyon nagy szüksége lenne a túléléshez.
A hazug és cinikus kormány néhány napja azt hazudta, hogy 350 milliárdot spórol azzal, hogy ELHALASZTJA A BERUHÁZÁSOKAT. Csak azt felejtette el mondani, hogy NEM A SAJÁT ESZEMENT BERUHÁZÁSAIT ÁLLÍTJA LE, HANEM A KISVÁLLALKOZÓKÉT.

“Mindeközben a megszorítások természetesen nem érintik például az atlétikai stadion vagy Mészáros és Tiborcz szállodáinak építését, pláne nem a felcsúti mesterséges kacsaúsztató 10 négyzetméteres szigetére tervezett 1,5 milliárdos betonhidat és kilátóteraszt.”

fűzte a fentiekhez a képviselő.

350.000 milliós halasztás…

A Pénzügyminisztérium két hete jelentette be, hogy a kormány 350 milliárd forintnyi beruházás elindításának – pontosabban annak kifizetésének – elhalasztásról döntött, annak érdekében, hogy az államháztartás pénzügyi tartalékait növelje, illetve a 2021-es év végi hiányt mérsékelje. Az ezzel párhuzamosan megjelent kormányhatározatból az is kiderül, hogy minden minisztériumnál kisebb-nagyobb kiadási stopot írtak elő.

Az ügy előzménye, hogy novemberben elszaladt az államháztartás hiánya, az egyetlen hónap alatt 1009 milliárd volt, így a 1-11. havi hiány 3931 milliárd forintra emelkedett, ami az egész évre tervezett összeg 170 százaléka.

A kormány egész évben bőkezűen osztogatta a beruházási támogatásokat arra számítva, hogy az uniós helyreállítási alapból Magyarország idén legalább 326 milliárd forintnyi előleget kap. Ám

az Európai Bizottság tárgyalni sem volt hajlandó a magyar újraindítási tervről, egyrészt mert azt a kormány Magyarországon senkivel nem egyeztette, de a biztosok testülete egyre komolyabban aggódik a magyar jogállamiság lábbal tiprása, illetve a rendszerszintű korrupció miatt.

A hivatalos indoklás szerint

mindaddig, míg a magyar kormány nem lép fel megnyugtató módon az uniós pénzek elosztását övező korrupció ellen, Magyarország nem számíthat a helyreállítási támogatások folyósítására.

Már 2022-t “eszik”

Év közben a kormány kontroll nélkül szórta a pénzt, és a következő hetekben – már a 2022-es költségvetési hiány terhére – mintegy 1200 milliárd forintnyi

  • 13. havi nyugdíjat,
  • szja visszatérítést,
  • egyszeri jutalmakat és
  • béremeléseket

készül kifizetni azokon a vállalkozásokon csattan az ostor akik, az adóbevételek jelentős részét befizetik.

Márciusban Orbán még bízott az Unió slmaposságában…

A kormány márciusban hirdette meg kkv-k részére az kedvezményes nulla kamatozású maximum 10 millió forintos újraindítási hitelt, hogy áthidaló kölcsönt kapjanak a működőképes, de a koronajárvány miatt talajt vesztett vállalkozások. Az MFB még a program lezárása előtt november közepén a hitelkérelmek beadásra bíztatta a cégeket. Ennek ellenére egy a Népszavának nyilatkozó cég vezetőjével azt közölték, hogy

bár a hitelkérelmét pozitívan elbírálták, azt mégsem tudják kifizetni a kormány döntése miatt, mindezt egy nappal a hitel kitűzött átutalása előtt közölte a közvetítő bank.

A portál megkereste a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy miért függesztették fel a kifizetéseket, a gyorskölcsönök folyósítását, illetve hány céget érint a leállítás a 11 ezer igénylő közül, ám lapzártánkig erre választ érkezett válasz. A közvetítő bank szabványválaszából az derül ki, hogy az MFB is utasítást hajt végre, mégpedig az őt felügyelő miniszter döntését. Ez arra utal, hogy

az MFB a hiteleket kormányzati forrásokból finanszírozhatta, és a kabinet zárolási döntése miatt ezektől a forrásoktól elesett.

Kapcsolódó

 

Amit Orbán cukiskodása takar(ni próbál): a korábban megítélt uniós támogatásokat és a vállalkozók újraindítási kölcsöneit sem folyósítja - Ez lenne az előre...?

átver

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.