Moldova György: „Ha akarsz nehezet mindenáron, próbálj b….kerékpáron”

Moldova örök. Akkor is jelen van a magyar glóbuszon, ha az általa képviselt nézetrendszer nem mondható a legmodernebbnek. Szerinte Kádárnak pár évtized múlva szobrok tucatjait állítják majd a magyar városokban. A 85 éves Moldova Györggyel a 168 óra készített interjút. A nagy terjedelmű beszélgetésből igyekeztünk a napjainkra vonatkozó részeket szemlézni kedvcsinálónak a teljes íráshoz.

Előttünk az özönvíz

Moldovának eddig 106 kötete jelent meg, az eladott könyvek száma 14 millió körül lehet. Legújabb kötete, az Előttünk az özönvíz a napokban jelent meg. Jelenleg is dolgozik, elmondása szerint a legnagyobb élő magyarról, Iványi Gáborról ír:

„Nagyszerű ember, ragyogó elme. Bátor. Hihetetlenül szerteágazó az érdeklődése, meleg, emberi humora van. Kérdeztem is egyszer tőle: Gábor, nem félsz? Azt mondta: mit tudnak velem csinálni? „

Az író szerint a klasszikus munkásság, a munkás, aki kezében csavarkulccsal, overálban ügyködik, szörnyű a sorsa és nincsenek jogai, napjainkban mindinkább eltűnik:

„A gyárak automatizáltak, jön az ember nélküli robottechnika. Más ügy a baloldal helyzete. Hogy maradt-e még bázisa. A baloldalhoz ma is az tartozik, aki tulajdontalan, aki csak a munkaerejét tudja eladni, bár ma már azt is egyre kevésbé. A szolgáltatásban, a kereskedelemben van még némi tér. És van olyan kompakt munkanélküli réteg, amely most már egy életre az marad. Ez Kelet-Európa nagy katasztrófája. Vannak szellemvárosok, mint Ózd, amelyek a nyugdíjasok és a végtelenített munkanélküliség szellemvárosai.”

Hajnal előtt a legsűrűbb a sötétség

A sötétség már megvan, de mit hozhat a hajnal-tette fel a kérdést az újságíró:

„Hogy irodalmi példázattal éljek, „ily sötét felhők nem tisztulnak vihar nélkül”. Szóval annak, ami most megy, jó vége nem lehet. Növelhető a migránshisztéria, fokozható a félelem, de ez is csak kitöréssel végződhet. Nem örülök, mert minden népítélet szörnyűség. Kevés embert sokáig, sok embert kevés ideig lehet bilincsben tartani, és a végén majd jön krach. Ezt célzásokban jósolgatja Orbán is. Jön a válság. Tényleg jön. Hajtanak is, nem lehet őket azzal vádolni, hogy ne lennének éberek. Fontos, mert olyan békés átmenet, mint az úgynevezett rendszerváltás volt, nem lesz többé a történelemben. ”

Kitért Moldova arra is, hogy ami most van hazánkban vajon demokrácia -e:

„Az vagy nem az, egy percig sem hittem benne. A történések kifutnak a maguk végletéig. Amikor azt mondták, Rákosi elvtársnak a füle mellett hiányzik egy-egy szál haja, a maga módján igaz volt. De a dolgok sajnos eljutottak odáig, hogy Rákosi tök kopasz.”

Szóba került, tudna-e olyan baloldali irányzatot megnevezni, amihez érzelmileg is kapcsolódni tudna:

„Kerestem, de nem nagyon találtam

Az az igazság, hogy a politikai rendszerek nálunk többnyire egyemberesek, mint a Davis Kupa-csapat. Ha játszottunk a kupában az éljátékos hozta a maga meccsét. A második már kikapott. Párosban dőlt el minden. Kádár sem azonos a kádárizmussal. Kádár végtelenül magányos volt. Amióta meghalt az öreg, nincs első emberünk.” /…….. / Ha ragaszkodik hozzá, nevezhetjük zsarnoknak Kádárt. Alapelve, többször is mondtam, az „ahogy lehet”, vagy ahogy közkeletűen mondták, a kis kompromisszumok robotosa volt. Sokféle házból jöttek a magyar uralkodók. Az Árpád-házból, a Jagelló-házból. Kádár volt az egyetlen, aki a lépcsőházból érkezett, mert az anyja azt mosta föl, ott segített.”

Nem kerülte meg azt a kérdést sem, szilárdan hisz-e máig is abban, hogy bár Kádár ódivatú világba tartozott, ez olyan állapot volt, amilyenbe a magyarok szeretnének ma is visszajutni:

„Az biztos. Meghiszem.”

Majd hozzátette, hogy szerinte mit nem csinált jól Kádár:

„Lebecsülte az ellenfeleit. Elmulasztotta kompromittálni őket. Nem ismerte a negatív kampány műfaját. Így aztán azok a rendszerváltás után, huss, átsurrantak a pálya másik oldalára. Nyolc pártnak adott az MSZMP-MSZP ilyen vagy olyan rendű-rangú vezetőt.”

Kitért arra is, hogy a fazon, amit képvisel, ma szinte ismeretlen.

A proli zsidó típusa elveszett

„Legalább egyet azért ismerek. Tudom, nem tartozom a fősodorba. Van egy nézet a magukat zsidónak is tartó liberálisokról, volt SZDSZ-fazonokról. Kezdettől alig értettünk szót. Műveltebbek, mint én vagyok, tanultak nyelveket, tanultak zongorázni, táncolni. Más világot képviselnek. Polgári környezetből jöttek. Én ebből annyit kaptam, hogy 45′ elején két pengőért vettek nekem egy magyar-orosz zsebszótárt, és apám csodálkozott két hét múlva, hogy nem beszélek oroszul. Nézze, nekem nem okoz gondot, hogy kommunista vagyok, zsidó vagyok és persze magyar is vagyok. Nagyon jól elvagyok ezekkel.”

A riportban szóba került, a dolgok sodrása viszi-e a világot a felbomlás felé, amerre most halad. Vagy a kellő elszánás hiányzik belőlünk? Netán a hit, hogy a sorsunkon fordítani tudunk:

„Azért lehetne próbálkozni.

A Széchenyi könyvtár vécéjében, a régiben, volt egy falfirka. „Ha akarsz nehezet mindenáron, próbálj b….kerékpáron.” Erre mondom én, lehet próbálkozni.”

Moldova az interjúban sem tagadta meg önmagát. Miért is tette volna, hiszen életműve önmagáért beszélt. Könyvein több nemzedék nőtt fel, jómagam is többször álltam a fővárosban a Könyvhét első napján a Rákóczi úti Könyváruház előtti hosszú sorban, nyitásra várva. Hosszú évekig a leginkább várt sláger kötet Moldova új kötete volt.

Legtöbbször délután már az összes példány elfogyott,

aki nem sietett, várhatta az új kiadást. Napjainkra már nem része az irodalmi kánonnak, ugyanakkor érzékenysége a társadalmi problémák iránt megmaradt, minden porcikája tiltakozik az igazságtalanság ellen. Írásaiból a múltban is, és napjainkban egyaránt érződik a felelőssége az országért, a kisemberekért.

Az 1973-ban megjelent Negyven prédikátor című könyvében írja:

„Elfogott a bánat, térdre ereszkedtem, és lassú imát mondtam, hogy maradjon meg ez az ország magyarnak, ne véssék fel nevünket a halott népek kőtáblájára. Ne jöjjön idegen, akinek udvarában mi csak szolgák lehetünk és felrúgja apánk csontját, ha kiveti az eke.”