Moldova György pesti humora, rejtői magasságokban

Néhány héttel Moldova György halála előtt itt, a Városi Kuríron írtam meg véleményemet arról, hogy bármilyen kiváló és népszerű írónk (akkor még a kortársaink között tarthattuk számon) Moldova György, az idei antirasszista díjjal talán mégsem kellett volna kidekorálni. (“Antirasszista díj Moldovának is?) Véleményem erről nem változott, de a halálhír kapcsán, ki tudja hányadszor, kézbe vettem legkedvesebb Moldova-kötetemet, a Ferencvárosi koktélt. Újra megbizonyosodtam arról, hogy Moldovának kisujjában volt ez a remek pesti humor, amely akár a kávéházak, akár a focipályák lelátói környékén virágzik, és a nagyvárosi kópék tartják életben, reméljük, mindörökké.

Alább egy csokrot nyújtok át a “Koktél” emlékezetes, humoros részleteiből.

A történet ára egy fröccs

“H. Kovács megjelenésére sokan elhúzódtak, nem tudták elviselni rikácsoló kötekedéseit csapata védelmében, forintos tarhálásait; barátai nem voltak, még a többi Fradi-drukker sem fogadta be maga közé. Mások viszont közelebb jöttek, mert Kovács lendületesen és színesen tudott hazudni, ezért is ragadt neve elé a H. betű.

Megállt a pad mellett, zsebre vágta a kezeit, és széttette a lábát.

– Mit röhögnek, okos Mikulások? Doktor Schön Ubul vagyok, óránként öt forintért vállalom a gyógyításukat.

– Inkább a Fradit gyógyítsd, hallom, az egész Stadion tele volt törött aranylábakkal.

H. Kovács legyintett:

– Magukkal fogok én vitatkozni a futballról? Akik nem tudják, mi a különbség a szervita rend és a rendszervita között? Értsék meg, jobbszélső nélkül nem lehet játszani, a modern futballban minden a jobbszélsőre van alapozva.

– A Fradinak, mióta él, nem volt jobbszélsője. A Budai is a Honvédban lett játékos.

H. Kovács felvetette a fejét:

– De volt egy, még tíz évvel ezelőtt. Szentirmaynak hívták.

– Sosem hallottam a nevét.

– Én tudnék mesélni róla. Meghívnám az urakat egy fröccsre, de nem akarom felváltani az új hetvenöt forintosomat.

Megértettük, a történet ára egy fröccs, átmentünk a kocsmába, H. Kovács kiitta a poharát, egy cigarettát kért, és rágyújtott…”

Gyakran jár színházba?

“Vacsora után a szülők magunkra hagytak minket Sárikával, látták rajtam, hogy én nem tartozom azok közé, akik meglátnak egy nőt, és rögtön azt mondják: jó napot kívánok, mi a hozzáállása a nemi kérdéshez? Sárika zongorázott, zenéről beszélgettünk, kérdeztem, gyakran jár-e színházba, azt felelte: igen, akkor, mondom, bizonyára már unhatja, nem volna-e kedve kijönni vasárnap a Népstadionba? Sárika még sohasem járt meccsen, de jobban élvezte, mint a hétpróbás, öreg futballrókák, összeveszett a szomszédunkkal, mert azt mondta: a Fradi lesből rúgta a második gólját, bár a kislány két órával azelőtt még azt sem tudta, hogy a lest eszik-e vagy isszák.”

Egy lángoló szerelmes délután

“Ott a B-közép soraiban virágzott ki a szerelmünk, kéz a kézben ültünk a zöld-fehér zászló alatt, biztattuk a csapatot, egy-egy gól után a szemébe néztem, és megcsókoltam, azokban az években pedig nem két-három gól esett egy meccsen, mint mostanában, sohasem felejtem el például azt a lángoló szerelmes délutánt, mikor tizennégy-kettőre vertük a Szegedet.”

Eredeti ötlet: a támadó kapus felállás

“Mániája volt a futball, kint aludt a pályán, a kapu hálójában ringatózva, a feje alá egy futball-labdát tett, és használt zöld-fehér mezekkel takaródzott. Kis, mágneses tábláját állandóan magával hordta, és különféle taktikai megoldásokat próbálgatott rajta. Egyik álmatlan éjszakáján, holdfényben találta ki például a támadó kapus felállást, melyet később német és lengyel klubcsapatok alkalmaztak sok sikerrel.”

Méghogy őslénytani kiállítás?

“Nincsen ember hiba nélkül, a mesteredző mintha kicsit túlzásba vitte volna a fegyelmezést. A játékosoknak legkésőbb délután fél ötkor ágyban kellett lenniük, mikor egyszer meglátta középcsatárunkat, amint öt óra után tíz perccel oson ki a Nemzeti Múzeum őslénytani kiállításáról, ott, a Múzeum lépcsőjén verte agyba-főbe. De Jascsák nem érte be a játékosok fegyelmezésével, személyesen ellenőrizte többek között a mosoda munkáját is, és beleszólt abba is, hogy a pályavendéglőben milyen savanyúságot szolgáljanak fel az ebédhez.

Hiába nyert a csapat bajnokságot, a vezetőknek nem tetszett Jascsák parancsolgató módszere, szívesen megszabadultak volna az edzőtől. Erre hamarosan mód is nyílott. Mikor Jascsák követelte, hogy a nemzetközi légiforgalom gépeinek útvonalát változtassák meg, mert a légcsavarok zúgása zavarja a fejelőtréningeket, a vezetők nem támogatták javaslatát. Jascsák levonta a következtetéseket, még aznap megírta a felmondólevelét.
(…)
Jascsák szívében mélységes haraggal, kezében egy futball-labdával, melyet egy általa kiválasztott borjú bőréből készítettek, útra kelt Afrika felé.

Itt az első este közölték vele, hogy bár véleményét mindig tiszteletben fogják tartani, sajnos, nincs mód rá, hogy ő irányítsa az ország elefántcsont-feldolgozó iparát, és a lehető legudvariasabban kitessékelték a Központi Földrengésjelző Intézetből is, melynek munkájába szintén bele akart szólni. Így Jascsák kénytelen volt minden energiáját a futballra fordítani.”

Menekülésrekord százon

“Jascsák selejtező versenyeket rendezett a mohamedániai népi sportágakban, a műsoron szerepelt: kókuszdiólökés, százméteres menekülés képzelt krokodil elől, csak a háromszáz győztest próbálta ki labdagyakorlatokban is.”

Főkomornyik aranysujtásos sapkával

“A varázsló elmondta, hogy ez a majomfajta, melyet a mohamedániaiak „humu csecseli”-nek, „ravasz ördögök”-nek neveznek, a legtanulékonyabb és legügyesebb állatok közé tartozik. Az ország régi angol urai nemcsak kapálásra, traktorvezetésre idomították be őket, hanem bonyolultabb munkákra is, egy különösen értelmes majom a helyi Traveller’s Clubban a főkomornyiki méltóságot is elérte.
(…)
A csapat kialakításában komoly segítséget kapott az egykori főkomornyiktól, aki a pályán nemcsak a támadó fedezet szerepkörét töltötte be, a legjobb Bozsikra emlékeztetően, de karmesterként dirigálta is társait. Önfegyelmére jellemző, hogy végül megvált aranysujtásos sapkájától is, melyet pedig eleinte játék közben is viselt, belátta, hogy erősen zavarja a fejelésben. A pályán kívül is méltó csapatkapitánynak bizonyult, minden külön utasítás nélkül távol tartotta a fiatalabb csapattagoktól az éjszakánként odalátogató nőstényeket.”