Ez a nap
Molnár Gyula MSZP-Párbeszéd frakciószövetséget szeretne
Az MSZP leköszönt elnöke azt javasolja, hogy pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozzon az Országgyűlésben. Molnár Gyula közölte azt is: a június 16-ra tervezett kongresszuson nem indul újra az elnöki posztért.
Az ellenzéki politikus az Inforádió Aréna című műsorában – amelyet a Facebookon közvetítettek élőben – azt mondta, arra tesz javaslatot, hogy ez a szövetség maradjon együtt a politikában és a frakcióban is. Az MSZP-Párbeszéd legyen egy frakciószövetség! – hangoztatta.
A bejutott egyetlen liberális képviselőről, Bősz Anettről Molnár Gyula azt mondta, már régebben beszélt vele arról, hogy ő tagja lesz a frakciónak. Neki kell egy önálló szerepet találni, önálló témákkal – folytatta -, lehetne például frakcióvezető-helyettes.
Szólt arról is, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke felveszi országgyűlési képviselői mandátumát, majd 30 napon belül mond le arról.
Hozzátette: a mandátum betöltéséről a Párbeszéd határoz a két párt közötti megállapodás értelmében, a listán a következő párbeszédes politikus, V. Naszály Márta. De a mandátum betöltése a Párbeszéd belső döntése – jegyezte meg.
Szerinte a piros-zöld-koalíció létező politikai formáció, Karácsony Gergely a kampányban nemhogy kopott volna, nőtt ismertsége és elfogadottsága.
Molnár Gyula véleménye szerint létre kell hozniuk a változás szövetségének hátterét, egy mozgalmat, ami ki tud törni a pártos keretekből, amely vonzó lehet a kistelepüléseken lakóknak és az értelmiségieknek is.
A vasárnap az MSZP elnökségével együtt lemondott pártelnök elmondta, nem indul újra az elnökségéért és a frakcióvezetői posztra sem pályázik.
Lemondását a többi között azzal indokolta, hogy kétharmada lett a Fidesznek és hogy a Jobbik megelőzte az MSZP-t a választáson. Molnár Gyula úgy látta, nem működött az esélyes jelölt fogalma sem.
Szerinte nem az MSZP-Párbeszéd felelőssége a választás eredménye. Bírálta a Demokratikus Koalíciót a közös lista, az LMP-t a visszalépések elmaradása miatt, illetve a Közös Ország Mozgalmat is, amely szerinte több zavart okozott ahelyett, hogy segített volna. Hozzátette: a Közös Ország Mozgalom felerősítette a külvilág előtt az ellenzéki pártok közötti ellentéteket.
Azon véleményének is hangot adott, hogy mindenki túlmérte a Jobbik szerepét, azt, hogy a párt mennyire lett erős vidéken.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?