Kerítésen innen
Momentum: horogkeresztes karkötőt viselt az Origo újságírója a Pesti TV-ben!

Szalma György, a közpénzből működő, Origo nevű propagandalap munkatársa néhány napja egy horogkeresztes karkötőt viselve vett részt a szintén közpénzből működő propagandatévé, a PestiTV adásában — írja Facebook-oldalán a Momentum.
„Ma már alig lepődünk meg, hogy a kormánypárt csatolt részei egyre jobban hasonlítanak a nemzetiszocialista eszmék képviselőire:
néhány éve egy másik propagandalap munkatársa karlendített büszkén, nemrég pedig azt a Raffay Ernőt tüntették ki tisztikereszttel, aki szerint a zsidók «kitúrták a magyarokat a pozíciókból a tudományban, az akadémiában», és «Kárpátalján nagyon agresszív elzsidósodás volt». Legújabban pedig Szabó Tímeáról írt a Magyar Nemzet szerzője nemzetiszocializmust idéző lejáratócikket.
Ami 10 éve a kurucinfó volt, az ma a közpénzből tolt kormánypropaganda”
— teszi hozzá az ellenzéki párt.
Körömi Attila, a Momentum elnökségi tagja feljelentést tesz az Origo munkatársa ellen tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt.
„Kíváncsian várjuk, maradhat-e egy horogkeresztet viselő propagandista a Fidesz egyik beszélőfeje.”
– zárta posztját a Momentum. Aki nem hiszi, hogy ilyen megtörténhet 2020 Magyarországán, az itt megtekintheti.
<<<<<<<<<<< A Városi Kurír legfrissebb hírei >>>>>>>>>>>>>>>
Önbeteljesítő jóslat…..
„Fogadjunk, hogy azt fogja erre mondani, hogy ő csak hithű buddhista, és a keleti hagyományokat ápolja….”
Reakciók Szalma hozzászólásához:
„és erősebb volt a vonzalmad iránta, mint a politológusként megszerzett ismereted ennek a jelnek az európai történelemben játszott szerepéről, csakhogy tv-adásban rajtad legyen?”
„Hölgyek és Urak. A svasztika nem tiltott önkényuralmi jelkép. A horogkereszt az. Én személyesen ismerem Szalma Gyurit, és noha nem vagyok egy politikai állásponton Vele, meghívtam már az otthonomba, a családom körébe, és szerintem egy jó ember; sőt teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nem náci. Valóban igazat mond, vallásos család vallásos sarja, és igen, nagyon konzervatív érzelmű ember. Békesség!”
„Ehhez nem kell oknyomozás, láttuk, hogy buddhista karkötő, ezért a kérdés, amit legott meg is válaszolhatsz: Buddhista vagy, de olyan elvakult, hogy akkor is hordod, ha tudod, hogy Európában tiltott önkényuralmi jelkép a mintája és BTK-ba ütközik a tetted, vagy sunyi kis náciként csak jól esett ezzel triggerelni a népet, amolyan 44 éves villanyszerelő módra? Kultúrember ilyesmit nyugati országban nem vesz fel, ha kap egyet Indiában, megköszöni, zsebrerakja, max otthon nézegeti.”
Kíváncsiak lettünk volna Köves Slomó EMIH-rabbi véleményére, de a cikk megírásakor – jóval az ünnep kimenetele után- nem találtuk felháborodott reakcióját egyik médiafelületén sem.

Szerző
Friss
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson
- Buszbérbeadók, ne izguljatok, ‘lesz Békemenet, akár 2 is!’
- Panyi Szabolcs: Bayer Zsolt mégiscsak a mi kutyánk kölke, Magyarországról való kitiltás nélkül ‘gyűlöletbeszélhet’?
- Tusványos 2025 – Punnany Massif – Népszabadságos póló – áthúzott KDNP-logó
- Közlöny van róla: nyomkövetőt kaphatnak a kormány külföldi vendégei ellen tüntetők
- Ki ne hagyd! Hétvégi szerelmi horoszkóp az év 30. hétvégéjére!