Connect with us

Banánköztársaság

Most az LMBTQI a soros…

Megosztás

Maga a bábozó Soros György persze nem bírja ki, hogy ne lássák a képét – úgy tartja maga előtt Brüsszelt, a migráncsokat, a cigányokat, Gyurcsányt, az egész általa uralt libernyák, LMBTQI világot, hogy még Hollik is tisztán lássa torz, zsidós vigyorát..!

pride
Megosztás

Maga a bábozó Soros György persze nem bírja ki, hogy ne lássák a képét – úgy tartja maga előtt Brüsszelt, a migráncsokat, a cigányokat, Gyurcsányt, az egész általa uralt libernyák, LMBTQI világot, hogy még Hollik is tisztán lássa torz, zsidós vigyorát..!

Valami egészen eszelős és aljas

Vasárnap belenéztem a Vidám Vasárnapba – kíváncsi voltam, Pride-ügyben mit produkál Németh Sándor.

Mondhatnám, valami egészen eszelős és aljas volt, amit a tömegével szülni készülő férfiakról vagy a fiúként elmenő, leányként visszatérő gyermekről összehordott – Hack Péter, gondolom, az egyetemen hallgat arról, amire lelkesen bólogatott -; mondhatnám, de minek…

Közönséges Fidesz-propagandát hallottunk: még az sem volna igaz, hogy lebutított formában… Nem: fideszes duma volt, a maga teljes értelmében…

Persze, elképzelhető, hogy például Hollik István, Németh Szilárd, Kósa Lajos, Vejkey Imre vagy Hoppál Péter stb. hiszi is a sötét fideszes propagandát: nehéz, de elképzelhető… Elvégre ők alkotják, sokadmagukkal, a Fidesz értelmiségi tagozatát.

Azt is el tudom képzelni, hogy nincs olyan állatság, aljasság se, amelyet Rétvári Bence vagy Orbán Balázs – Schanda Tamásról nem is szólva – ne tudna könnyedén előadni: elvégre ők a Fidesz élő lelkiismerete…

Nem győzök elismerően fejet hajtani: a Keresztapa (szinte) hibátlanul válogatott. Nyugodtan beszélhet péntekről péntekre ő is egyre eszelősebb, egyre alávalóbb dolgokat: számíthat a 133 legbátrabb magyarra, számíthat gátlástalan agitproposaira, terrormédiájára.

Számíthat a minősíthetetlen közmédiára, és a félretájékoztatott, elhülyített, megvadított tömegekre; számíthat a könnyen, lelkesen uszulókra.

Az ő hazájukra…

Némi vigasz, hogy a Pride-on sokan voltak, és nem csak LMBTQI emberek, a tajtékozva üvöltöző ellentüntetők pedig kevesen.

De a süketet tovább lökik, és televízióban, rádióban, templomokban és mindenhol, ahová csak betehetik a lábukat, tovább uszíthatnak.

Aljas dolog ez, Hollikoknak, Rétváriknak és Huthoknak, prostisrácoknak való.

Csak azt nehéz megérteni, mit keres köztük egy látszatra értelmes ember: mit keres köztük például Gulyás Gergely..? Tud fogalmazni, tud ironikus is lenni – szinte mindent tud, amit egy legalább átlagosan értelmes ember…

Ahhoz, hogy erről a képtelenségről valami fogalmunk lehessen, le kellene ereszkednünk az emberi aljasság nagyrészt ismeretlen mélységeibe…

Kapcsolódó

LMBTQI

 

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Neaddfel

    2021.07.26 21:03 at 21:03

    Gusztos Gusztos, hogy fene a gusztusodat.
    „Némi vigasz, hogy a Pride-on sokan voltak, és nem csak LMBTQI emberek, a tajtékozva üvöltöző ellentüntetők pedig kevesen.”
    Szóval téged ez vígasztal ?
    Engem meg az, hogy lehet hogy a buzifelvonuláson kevesebben voltunk, de azért mi vagyunk többen a NORMÁLISAK, és ha szükséges lesz bizonyítani fogjuk.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük