Connect with us

Ez a nap

Moszkva: gyomorszájon vágjuk az amerikaiakat!

Megosztás

Az Egyesült Államok, valamint az Oroszország elleni szankciókat támogató országok áruira, szolgáltatásaira, állampolgáraira és szellemi tulajdonjogára vonatkozó korlátozások bevezetésére hatalmazná fel az orosz kormányt az a törvénytervezet, amelyet pénteken nyújtottak be az Állami Duma négy frakciójának képviselői.

A jogtulajdonosok beleegyezése nélkül?!

A jogszabály-tervezet kiterjed a mezőgazdasági termékekre, a nyersanyagokra, az élelmiszerekre, a gyógyszerekre az IT-technológiákra. A lehetséges intézkedések között szerepel együttműködés felfüggesztése a nukleáris energetikában, a repülőgépgyártásban és a rakétahajtómű-iparban is.

A tervezett intézkedéscsomag magában foglalja annak engedélyezését is, hogy Oroszországban az Egyesült Államok-beli és az őt támogató országokból származó jogtulajdonosok beleegyezése nélkül gyárthassanak termékeket, és hogy „kimeríthessék a védjegyekkel kapcsolatos kizárólagos jogot” ezen országok vagy azon oroszországi gyártók esetében, amelyekben az érintett külföldi tulajdonosok több mint 25 százalékkal rendelkeznek.

Mihail Jemeljanov, az orosz parlamenti alsóház államépítési és törvényalkotási bizottságának alelnöke az Interfax hírügynökségnek kijelentette: ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy „mi magunk tudunk majd termékeket előállítani a jogtulajdonos engedélye nélkül, ha rendelkezésünkre áll az ehhez szükséges technológia”.

„Vagyis gyomorszájon vágjuk az amerikaiakat, mert minden sikerüket és elsősorban az angolszász, a nyugati világ dominanciáját éppen a szellemi tulajdon biztosítja, és mi erre a jogra mérünk csapást”

– mondta Jemeljanov.

Amerikaiak kitiltása

Vlagyimir Zsirinovszkij populista pártvezető közlése szerint a kormány emellett felhatalmazást kap arra, hogy összeállítsa azoknak az amerikai állampolgároknak a listáját, akik nem utazhatnak be Oroszországba. A tilalom kiterjedhet a magas képesítésű szakemberekre is.

Elfogadása esetén a törvény felhatalmazná a kormányt a korlátozandó áruk és szolgáltatások pótlását és a belső piac fejlesztését szolgáló intézkedések kidolgozására.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük