Bulvár
Motor a barátoktól stroke után – egy fiatal lány drámája és boldog visszatérése
Amikor egy-egy híres ember, vagy celeb esik valamilyen súlyos betegség, például stroke csapdájába, szinte csak róla szólnak a híradások. Amikor viszont egy „hétköznapi” ember jár ugyan úgy, mint az előbbiek, „csak” a közvetlen környezte óvó figyelmére számíthat. Az utóbbinak adta szép példáját a pécsi motorosok közössége, amikor segített egyik társának a visszatérésben és nem csak az életbe, de a motor nyergébe is.
Támadt a stroke
Anita éppen a szomszéd faluba tartott motorjával, mert barátaival egy túrára indultak volna, amikor a fiatal lányon rajtaütött a stroke. Miért kap egy 32 éves fiatal stroke-ot, aki egészségesen él, soha nem ivott se nem dohányzott, aki kutatóbiológusként a Pécsi egyetem polgára? – Ez egyike a nagy rejtélyeknek.
Barátai és ismerősei siettek a helyszínre, de akkorra már stabilizálták állapotát, majd helikopter szállította a kórházba. Amíg a lány gyógyult, motorostársai sem tétlenkedtek, úgy döntöttek, felújítják Anita elég csúnyán összetört motorját.
„Még aznap este a Mecseki Sólymok csoportban felvetették az ötletet, miszerint állítsák talpra a motort, mely felhívásra azonnal többen is csatlakoztak. Mindenki örült a felvetésnek, még ha voltak fenntartások is egy ekkora bukfenc után.”
-írja az RBiker Hungary.
Rengeteg segítség érkezett a csoportból. Mindenki tette, amit tudott: volt aki ingyen vállalta a fényezést, voltak szerelők akik segítettek alkatrészekkel, valamint Zoltán Bóvári, aki a munka nagy részét, a szét és összeszerelést vállalta el.
Boldog egymásra-találás
A motort szombaton adták vissza a lánynak, hálából pedig egy nagyszerű napra volt hivatalos mindenki, aki valamilyen formában segített a helyreállításban.
Azért a móka sem maradt el, amikor Anitának menet közben mutatták az új rózsaszín fejidomot és a „pink fényezést” Gondolhatjátok!
-fejeződik be a bejegyzés.
Közlekedj óvatosan!
Szerző
Friss
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot