Kerítésen innen
Mráz Ágoston Sámuel szerint március 15-én küzdelem volt, amelyben győzött a Fidesz

Jobb, ha tudja a kedves olvasó, hogy március idusán a Békemenet harcban leterítette a demokratikus hőzöngőket, küzdött és nem demonstrált. A fizetett turisták is katonák voltak abban a csatában, amit Európa és a hazai másként gondolkodók ellen vívtak. Mráz Ágostont minden elmagyarázott.

A nyugodt erő túlmozgása
A választási kampány az utolsó szakaszába érkezett, a Fidesz „offenzívában van”, a kormánypártok megnyerték az utcai küzdelmet a kampányban, hiszen a március 15-i rendezvényeken a Békemeneten több százezren voltak, míg az ellenzék pár ezer embert tudott mozgósítani. Előnyös a kormánypártok szempontjából az a „nyugodt erő”, amelyet demonstrálni tudtak
– ezzel nyitott Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1 aktuális csatornáján.
A Fidesz-hívőket azzal nyugtatta, hogy azt is vizionálta, hogy amennyiben összeállnak az ellenzékiek, az csökkentheti a támogatottságukat:
….bár van lehetősége az ellenzéki összefogásnak, az valószínűtlen, hogy a választásokig hátralévő három hétben történne meg. Senki nem tudja biztosan, hogy ha összefognak, akkor többen szavaznak-e rájuk, éppen ezért nem fognak össze. Az is lehet, hogy az összefogás csökkentené a támogatottságukat.
Fidesz offenzíva
Azt is szájba rágni igyekezett, hogy azért találkozunk annyi országjárós videóval a Fidesz potentátok közösségi oldalán, hogy, ha nem is érezzük, de fontosak vagyunk nekik, elvegyülnek köztünk:
Ennek az offenzívának a része az országjárás és Orbán Viktor miniszterelnök folyamatos szereplése, mivel neki nagyobb a támogatottsága, mint a kormánypártoknak.
Bayer Zsolték hétmérföldes csizmája – Országjárásba kezd az ECHO Sajtóklub – Nem bízzák a véletlenre
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?
- ‘Nemrég még komoly politikusnak hitte magát, most meg egy harmad osztályú celeb lett …’ – reakció Orbán szombati ‘jófejkedésére’
- Folyosói pletyus-infó: mivel a Trump-Vucic találkozó meghiúsult, utóbbi ‘inkább megbetegedett’ és hazautazott