Kiemelt hírek
MSZP: a MÁV vezetője és a kormány emberéletekkel játszik

Ismét lemondásra szólították fel Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját kedden az MSZP politikusai.
Az utasok egyre dühösebbek
Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt országgyűlési képviselője Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál tartott sajtótájékoztatón azt kérte: Homolya Róbert ne okozzon több kárt a magyar embereknek és azonnal mondjon le.
A vasúttársaság problémái közé sorolta, hogy a munkaerőhiány miatt bezárnak a jegypénztárak és nem indulnak el a vonatok, hogy egymással szemben néhány méterre állnak meg a szerelvények. Szerinte a MÁV vezetője és a kormány emberéletekkel játszik.
Bangóné Borbély Ildikó közölte, az egyre dühösebb utasok, az egyre elkeseredettebb dolgozók csütörtökre tüntetést szerveznek a Keleti pályaudvarhoz.
A MÁV vezetője nem képes úrrá lenni a helyzeten
Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt tette szóvá, hogy Loppert Dániel, a vasúttársaság kommunikációs igazgatója azt mondta: a tüntetők az október 13-i önkormányzati választás után szimpla utasok lesznek.
Erre reagálva az alelnök közölte: nem az önkormányzati kampány miatt késnek vagy mennek egymással szembe a vonatok, vagy zárnak be a jegypénztárak. Hozzátette: azért történik mindez, mert a MÁV élén egy politikai lobbista áll, aki nem képes úrrá lenni a helyzeten.
„A felső vezetés meghibásodása miatt késnek a vonatok” „ fogalmazott.
Azt javasolta, hogy Homolya Róbert és Loppert Dániel menjenek el inkább jegykezelőnek, ott talán szükség van rájuk.
Homolya Róbert ötmillió forintos fizetéséből 16 jegypénztárost lehetne felvenni
– jegyezte meg.
A politikusokat kérdezték arról, mi a véleményük, hogy hétfőn Németország, Olaszország, Franciaország és Málta megállapodott a Földközi-tengeren felvett migránsok elosztási vészmechanizmusáról. Komjáthi Imre közölte, amint a párt elnöksége kialakítja erről a kérdésről az álláspontját, közölni fogják.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!