Connect with us

Kerítésen innen

MSZP: Orbán Viktor az európai közösséget is szét akarja szakítani

Megosztás

A Fidesznek azért jó a nemzetállamok Európája, mert így kevesebb szabályt kell betartania. Az MSZP Európa egységéért, a jólétért és a biztonságért fog küzdeni.

Megosztás

Az MSZP elnöke szerint az egyik legfontosabb lesz a most májusi európai parlamenti választás, mivel „Orbán Viktor és populista szélsőjobboldali barátai saját nemzeteik után az európai közösséget is szét akarják szakítani”.

Közös uniós nyugdíjminimum

Az EP-listáról döntő szombati budapesti MSZP-kongresszuson Tóth Bertalan közölte, a Fidesznek azért jó a nemzetállamok Európája, mert így kevesebb szabályt kell betartania. Az MSZP ezzel szemben Európa egységéért, a jólétért és a biztonságért fog küzdeni „Nekik csak a haszon kell, a rengeteg pénz Európából, amit ellophatnak” – jelentette ki.

A szocialista politikus több közös uniós szabályt szorgalmazott. Olyanokat, amelyek megvédik az európai, köztük a magyar dolgozókat a tőke kizsákmányolásától. Szorgalmazta a közös uniós nyugdíjminimum bevezetését is.

„Itt az ideje, hogy az európai közösség végre az emberekről szóljon” – fogalmazott, közös ügyként meghatározva az európai színvonalú egészségügyet, oktatást, jövedelmi viszonyokat.

„Haza. Szeretet. Európa.”

– idézte Tóth Bertalan pártja EP-listájának mottóját, amiről azt mondta, ez a három szó határozza meg leginkább értékrendjüket.

Az MSZP elnöke szerint a kormánynak ezzel szemben arról van papírja, hogy a közös értékekkel szemben politizál, listákat készít a szabadgondolkodókról, antiszemita propagandával gyűlöletet szít, történelmet hamisít. A Fidesz posztkommunistázik, miközben állampártot és egy posztfasiszta rendszert épít – tette hozzá.

Tóth Bertalan az ellenzéki egységet szorgalmazva közölte, csak úgy lehet visszaadni a magyarok demokratikus hitét, ha egységben lépnek fel. A változáshoz minden változást akaró polgár – legyen az szocialista, liberális, vagy konzervatív – akaratára szükség van – hangoztatta.

Közös fellépés a hatalommal szemben

Hangsúlyozta, mindent meg kell tenni azért, hogy a májusi EP- és az őszi önkormányzati választáson közösen lépjenek fel a hatalommal szemben. Elmondta, az együttműködés során a baloldali értékeket nem kell feladni, azokat karakteresebben kell képviselni.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, az EU válságban van, de ahogy eddig, úgy most is ki tud jönni ebből a gödörből a további egységesülés útján haladva. Az EP-választás egyik nagy tétje, hogy az Európai Unió vagy szociális lesz, vagy nem lesz – fogalmazott, hozzátéve, a szociális feszültségek feloldása nélkül az „Orbán Viktorhoz hasonló senkiházik tönkre fogják tenni ezt a közösséget”.

Az ellenzéki politikus aláhúzta, az Európai Unió nem lehet csak a tőke uniója, az emberek uniójává is kell váljon, amihez szociális unióra van szükség.

Karácsony Gergely egy új javaslatot is ismertetett, miként kellene szankcionálni a jogállamiság területein rosszul teljesítő tagállamokat. Szerinte azokban az esetekben, amikor egy kormány átláthatatlanul, korruptan költi az uniós forrásokat, akkor a támogatásokat közvetlenül azokhoz a településekhez, közösségekhez kell eljuttatni, amelyek kiállják a jogállamiság próbáját és valóban az emberek javát szolgálják.

Az előválasztás a demokrácia példamutatása

A Párbeszéd társelnöke kitért arra is, egy olyan progresszív politika alapjait akarják letenni, amely minden gondolatát megosztja az emberekkel. „A hatalom embereit csak az emberek hatalmával tudjuk leváltani” – fogalmazott.

Karácsony Gergely ezúttal is megerősítette, a demokrácia példamutatásaként tekint arra az előválasztásra, amelynek eredményeként több ellenzéki párt közös főpolgármester-jelöltje lett. Hangsúlyozta, azt szeretné, ha a fővárosban teljes ellenzéki összefogás valósulna meg az önkormányzati választásra, szerinte ugyanis csak ez adhat garanciát Budapest megváltoztatására. Budapest legnagyobb problémája ugyanis, hogy nincs igazi főpolgármestere, helyette a Fidesznek van helytartója a városban.

A Párbeszéd politikusa kitért arra, hogy a legaljasabb támadásokra is felkészült. Elmondta, ezek a támadások abból a félelemből erednek, hogy a hatalomnak nem marad esélye az ellenzék egysége esetén. „Egy mindenkiért, mindenki Budapestért!” – ismertette főpolgármester-jelölti jelszavát.

Timmermans: igazságos bérek kellenek az EU-ban

Az igazságos béreket, a nők és férfiak bére közötti különbség nullára csökkentését nevezte a legfontosabb céljainak az Európai Bizottság (EB) szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje szombaton, az MSZP budapesti kongresszusán.

Frans Timmermans az MSZP EP-listájáról döntő rendezvényen rögzítette azt is: az Európai Bizottság elnökeként sohasem kötne megállapodást a szélsőjobboldallal.

A politikus szerint a szocialistáknak a fiatalok felé kell fordulniuk, melléjük kell állniuk, és olyan körülményeket kell teremteni Magyarországon, hogy a fiatalok ne távozzanak külföldre.

Ki kell állni a fiatalok mellett, ahogy az MSZP tette Nagy Blanka esetében – hangoztatta.

A rabszolgatörvény nem megoldás

A politikus szerint a magyarországi munkaerő-hiányra nem a rabszolgatörvény a megoldás, a kormánynak tisztességes munkakörülményeket, megfelelő béreket és jó oktatást kell teremtenie.

Hangsúlyozta, ha megválasztják az EB elnökének, mindent megtesz azért, hogy a férfiak és nők bére közötti negyven százalékos különbséget nullára csökkentse. Hasonló ígéretet tett a férfiak és a nők nyugdíja közötti különbség csökkentésére is.

Véleménye szerint nem adókedvezménnyel lehet az embereket gyermekvállalásra ösztönözni. Szerinte akkor születik több gyerek, ha jó az oktatás, jó a gyermekellátó rendszer.

Közölte, minden erejével harcolni fog a korrupció ellen. Azt firtatta, miért nem csatlakozik a magyar kormány az európai ügyészséghez. Szerinte ha a magyar kormány csatlakozna ehhez a kezdeményezéshez, akkor sokkal jobb lenne az uniós pénzek felhasználása.

Nacionalizmus helyett hazafiságot!

Frans Timmermans a nacionalizmus helyett a hazafiságot javasolta, és azt mondta: mindannyiunknak patriótának és hazafinak kell lennünk. Egy hazafi olyan személy, aki szereti országát, elmegy külföldre és elmeséli, milyen szép az országa – magyarázta.

Hozzátette: a nacionalizmus az emberekben történő félelemkeltést jelenti; nacionalisták olyan emberek, akik félnek, meg vannak sértődve, mindenhol ellenséget látnak, a szomszédaikat is ellenségnek tekintik.

Kifejtette, senki sem úgy születik, hogy gyűlöl, senki nem születik antiszemitának, gonosznak, az embereket azzá teszik. Úgy folytatta: a gyűlöletre azonban ne gyűlölet legyen a szocialisták válasza.

Szerinte a mostani EP-választás Európa szívéről szól, most dől el, hogy szolidaritásalapú Európát építenek-e.

Sose legyünk puhányok!

Szólt arról is, hogy szívesen leülne Orbán Viktorral megvitatni azt, miben értenek egyet és miben nem.

„Sose legyünk puhányok! Követeljük az akadémiai szabadságot, a sajtó szabadságát, a civil szervezetek szabadságát!” – szólított fel. Azt mondta, nem kötnek kompromisszumot a bíróságok függetlenségével, az állampolgárok egyenlőségével kapcsolatban és a jogállamiságot illetően.

Frans Timmermans elmondta, ha EB-elnöknek választják meg, soha nem köt megállapodást a szélsőjobboldal. Szerinte ugyanezt gondolja mindenki a szocialista mozgalomban.

Tóth Bertalan vezeti az EP-listát

Tóth Bertalan, az MSZP-elnöke, frakcióvezető vezeti a szocialisták európai parlamenti (EP) listáját. Az MSZP szombati budapesti kongresszusa 72 százalékos többséggel fogadta el a listát.

A lista következő helyein sorrendben Ujhelyi István, majd Szanyi Tibor EP-képviselő áll, őket követi Tüttő Kata, az országos elnökség tagja, Kálló Dániel, a Független Diákparlament képviselője, majd Harangozó Gábor elnökségi tag.

A következő a listán a Gurmai Zita, az elnökség tagja, a nőtagozat vezetője, Mester Barnabás, a párt uniós szakértője.

A kilencedik és a tizedik helyen két volt uniós biztos: Andor László és Kovács László szerepel.

Más pártok csatlakozását is várják

Tóth Bertalan elmondta, a most elfogadott listát nem tekintik véglegesnek, ahhoz ugyanis más pártok csatlakozását is várják. A Párbeszéd már jelezte is, hogy velük közösen kíván indulni az EP-választáson – közölte az MSZP elnöke, majd jelezte, nem kívánja felvenni brüsszeli mandátumát, sőt a visszalépéstől sem zárkózik el, ha erre szükség adódik a későbbi egyeztetéseken.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták választmányi elnöke a lista ismertetését követő beszédében sorsdöntőnek nevezte az EP-választást, mivel az szerinte Magyarország, az EU, a baloldal és a mindenkori ellenzék történelmi sorsát is meghatározza majd.

Az ellenzéket ugyanis lényegében a politikai rendszer egészéből, a teljes parlamentarizmusból kizárták – mondta Kunhalmi Ágnes, aki a második világháború utáni Európa és Magyarország legnacionalistább, legfasisztább kabinetének nevezte az Orbán-kormányt.

A baloldal sikerét Horn Gyula és társai példája alapján kell megalapozni

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke a 74 éve véget ért második világháború veszteségeire emlékeztetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió a béke garanciája, ezért aki a hazáját szereti, annak Európát és az uniót is szeretnie kell.

Kiemelte, az MSZP az Európai Unióban mindent meg kíván tenni az egységes európai bér- és nyugdíjrendszer létrehozása, valamint a nők és férfiak közötti bérkülönbségek felszámolása érdekében.

Hiller István egyértelművé tette azt is, pártja nem bontja le a déli határkerítést, de soha nem tesz le arról, hogy az országban és Európában se legyen szükség kerítésekre. Az MSZP emellett migránsokat sem telepítene be, sőt, hatályon kívül helyezné a „pénzes migránsok ezreinek” letelepedését lehetővé tevő törvényt – mondta a szocialista politikus. „Migránsokat nem mi, hanem ez a kormány hozott a letelepedési kötvényekkel” – tette hozzá.

Elmondta, pártja 30 év távlatában is büszke arra, hogy a rendszerváltás békésen zajlott le. Közölte továbbá, az MSZP három évtized után új fejezetet kíván nyitni, hogy ismét sikeres lehessen a helyi és országos politikában. Hiller István ennek érdekében kezdeményezte, hogy a kongresszus kérje fel a pártelnököt egy olyan javaslat 2020 nyaráig történő kidolgozására, amely alapján teljesen megújulhat az MSZP. „A jövő sikeréért most kell változtatni” – jelentette ki Hiller István, aki szerint „Horn Gyula és társai” példája alapján kell megalapozniuk a magyar baloldal sikerét.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

EP-választás – Szanyi: a technikai megoldásnak a Jobbikkal nincs politikai tartalma, ez csak matematikai szükségszerűség

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük