Connect with us

Kerítésen túl

Munkásszálló lett Szaddám Huszein luxusjachtjából

Megosztás

A hatalmas ágy külön rendelésre készült, akárcsak a selyemfüggönyök, melyek körbeölelik. A hálóból arannyal díszített fürdőszoba nyílik, igazi borbélyszékkel. Szaddám Huszein egykori elnök mégsem használta soha 82 méteres szuperjachtját.

A Baszrai szellő névre keresztelt hajót 1981-ben építették. Sokat elmond arról, hogyan is élt a néhai diktátor. Éppen ezért gondolták az iraki hatóságok, hogy megőrzik – úgy, ahogy volt. Hadd lássák majd a következő generációk is. Ugyanakkor nem akarták, hogy parlagon heverjen a hajó. Funkciót kerestek és találtak neki.

Azok a révkalauzok vehetik igényben, akik a hajók mozgását segítik a baszrai kikötőben, Irak déli részén. De a történet azért nem volt ilyen egyszerű. Először pénzzé akarta tenni a bagdadi kormány a szuperjachtot. 30 millió dollárért dobták piacra – ezért a reménybeli vevőnek az elnöki lakosztály mellett 17 vendégszobát kínáltak, meg 18 személyzeti kabint, jól felszerelt minikórházat, nem beszélve a pazar felszerelésről és a pompás díszekről. Vásárlót mégsem találtak. Az utóbbi két évben a baszrai egyetem használta a hajót, tudósai a fedélzetén indultak a tengeri élet megfigyelésére.

Az elnöki jacht kitűnő állapotban van – mondja a kapitány. A két motor és a generátorok jól működnek, mindössze rendszeres karbantartásra van szükség. Mostantól pihenőhely lesz, a révkalauzok fújhatják ki magukat a fedélzeten – azok pedig, akik messzi földről jöttek közülük Baszrába, ott is alhatnak.

A jacht története meglehetősen kalandos. Egy dán gyárban építették, akkor, amikor Irak még hadban állt Iránnal. Így nem is hazavitték, hanem Szaúd-Arábiába, hogy megmentsék a Baszrát érő légicsapásoktól – tudta meg a Reuters.

A sivatagi királyság aztán a kuvaiti invázió után Jordániának adta át a hajót. Hogy pontosan mi lett vele, azt nem tudják. Az iraki kormány mindenesetre kerestetni kezdte és végül Nizzában, a francia Riviérán bukkant rá. Bírósági végzéssel elkobozták és hazavitték.

Miközben a Baszrai szellő túlélte Szaddám megdöntését, kivégzését és a polgárháborút, testvérhajója, az Al Manszur nem volt ilyen szerencsés. A Shatt al Arab folyón süllyedt el: amerikai légi találat érte 2003 elején, amikor Irak amerikai lerohanásakor Szaddám parancsára biztonságosabb kikötőbe akarták vinni, katonai kísérettel.

Ami a Baszrai szellőt illeti, a helyi múzeum még nem adta fel a reményt, hogy egyszer kiállítsa, a néhai elnök egyik, ma múzeumként működő palotája mellett. A helyettes igazgatónak meggyőződése, hogy a következő generációknak látniuk kell, hogyan is élt egy diktátor. De addig is munkásszállóként működik a luxusjacht.

Karakai Ildikó

Globoport

Kapcsolódó:

A stadion nem csak nálunk politikai kérdés

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük