Bulvár
Na most akkor mi az igazság a holdra szállás filmjével, valódi dokumentum, vagy hamisítvány?
Alig néhány napja fogalakozott az IgenDe.hu konteo rovata, az 1969-es holdra szállás körüli kérdőjelekkel. Azt boncolgatták, vajon igazuk lehet e a szkeptikusoknak, akik megkérdőjelezik az esemény megtörténtét. Most folytatva a témát egy igen erős anyagoz közöltek ugyan erről a témáról, méghozzá Stanley Kubrick világhírű filmrendező lányának a véleményét.
Mit mondanak a szkeptikusok?
Ahogy arról egyik előző cikkünkbe mi is írtuk, írja portál, elképzelhetetlen mennyiségű konteo kering az 1969-es holdra szállás körül. A legtöbb elmélet megemlíti a világhírű rendező Stanley Kubrick nevét is, akinek lánya végül egy twitter bejegyzésben öntött tiszta vizet a pohárba.
A legtöbb szkeptikus szerint a világ 1969-ben nem állt még készen a nagy kalandra. Az USA akkori vezetése azonban úgy vélte jót tenne az ország „egójának”, na és a NASA pozíciójának az szovjetekkel vívott űrversenybe ha megvalósítanák a néhai Kennedy elnöknek még az évtized elején tett elhamarkodott kijelentését: 1961. május 25-i kongresszusi beszédében John F. Kennedy amerikai elnök megígérte, hogy
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MÉG AZ ÉVTIZED VÉGÉIG EMBERT JUTTAT A HOLDRA, ÉS AZ ASZTRONAUTÁT „ONNAN BIZTONSÁGBAN VISSZA IS HOZZA”. EZ A BEJELENTÉS VOLT AZ APOLLO-PROGRAM NYITÁNYA.
Az állítások itt persze nem álltak meg, hanem a holdról érkezett film szinte minden egyes kockáját ízekre szedték, miért leng a zászló, amikor, a holdon nincs légkör, hogy maradhatott meg az asztronauták lábnyoma stb. Ezzel el is érkeztünk jelenlegi cikkünk témájához.
Holdra szállás után (Fotó: NASA)
Itt a Kubrick, de hol a holdra szállás?
A kétkedők azt állítják, hogy a NASA felkéréséére Stanley Kubrik rendezte meg egy hangárban kialakított díszéletben azt a jelenetsort, amit a világnak később mint a holdra szállás felemelő pillanatát „adott el” a NASA.
A több évtizede keringő elmélethez végül is hozzá szólt a filmrendező lány és munkatársa Vivian Kubrick is.
Az ominózus twitter bejegyzésben arról ír a hölgy, hogy kikéri magának édesapja becsületének megkérdőjelezését, akinek szinte teljes életműve hitelteleníti, hogy egy ekkora átverésben szerepet vállalt volna. Vivian szerint az ő apja lett volna az utolsó aki segítséget nyújt az Egyesült Államok Kormányának egy ekkor hazugság hitelesítéséhet.
Azt gondoljuk, nyugodtan hihetünk a művész lányának , hiszen ahogy ezt ő is hangsúlyozza, nem csak mint lánya, de mint munkatársa is jól ismerte a művészt.
(Az eredeti cikk, és más konteók: IgenDe.hu)
Konteó itt és most:
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
Pingback: Mészáros úr, kérem: Roszkozmoszra fel! - Irány a Hold - Városi Kurír
Pingback: Mészáros Lőrinc, irány a Hold? - Városi Kurír