Connect with us

Bulvár

Na most akkor mi az igazság a holdra szállás filmjével, valódi dokumentum, vagy hamisítvány?

kiemelt-zaszlo
Megosztás

Alig néhány napja fogalakozott az  IgenDe.hu konteo rovata, az 1969-es holdra szállás körüli kérdőjelekkel. Azt boncolgatták, vajon igazuk lehet e  a szkeptikusoknak, akik megkérdőjelezik az esemény megtörténtét. Most folytatva a témát  egy igen erős anyagoz közöltek ugyan erről a témáról, méghozzá Stanley Kubrick világhírű filmrendező lányának a véleményét.

Mit mondanak a szkeptikusok?

Ahogy arról egyik előző cikkünkbe mi is írtuk, írja portál, elképzelhetetlen mennyiségű konteo kering az  1969-es holdra szállás körül. A legtöbb elmélet megemlíti a világhírű rendező Stanley Kubrick nevét is, akinek lánya végül egy twitter bejegyzésben öntött tiszta vizet  a pohárba.

A legtöbb szkeptikus szerint a világ 1969-ben nem állt még készen a nagy kalandra. Az USA akkori vezetése azonban úgy vélte jót tenne az ország „egójának”, na és a NASA pozíciójának az szovjetekkel vívott űrversenybe ha megvalósítanák a néhai Kennedy elnöknek még az évtized elején tett elhamarkodott kijelentését:  1961. május 25-i kongresszusi beszédében John F. Kennedy amerikai elnök megígérte, hogy

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MÉG AZ ÉVTIZED VÉGÉIG EMBERT JUTTAT A HOLDRA, ÉS AZ ASZTRONAUTÁT „ONNAN BIZTONSÁGBAN VISSZA IS HOZZA”. EZ A BEJELENTÉS VOLT AZ APOLLO-PROGRAM NYITÁNYA.

Az állítások itt persze nem álltak meg, hanem a holdról érkezett film szinte minden egyes kockáját ízekre szedték, miért leng a zászló, amikor, a holdon nincs légkör, hogy maradhatott meg az asztronauták lábnyoma stb. Ezzel el is érkeztünk jelenlegi cikkünk témájához.

hold

Holdra szállás után (Fotó: NASA)

Itt a Kubrick, de hol a holdra szállás?

A kétkedők azt állítják, hogy a NASA felkéréséére Stanley Kubrik rendezte meg egy hangárban kialakított díszéletben azt a jelenetsort, amit a világnak később mint a holdra szállás felemelő pillanatát „adott el” a NASA.

A több évtizede keringő elmélethez végül is hozzá szólt a filmrendező lány és munkatársa Vivian Kubrick is.

Az ominózus twitter bejegyzésben arról ír a hölgy, hogy kikéri magának édesapja becsületének megkérdőjelezését, akinek szinte teljes életműve hitelteleníti, hogy egy ekkora átverésben szerepet vállalt volna. Vivian szerint az ő apja lett volna az utolsó aki segítséget nyújt az Egyesült Államok Kormányának egy ekkor hazugság hitelesítéséhet.

Azt gondoljuk, nyugodtan hihetünk a művész lányának , hiszen ahogy ezt ő is hangsúlyozza, nem csak mint lánya, de mint munkatársa is jól ismerte a művészt.

(Az eredeti cikk, és más konteók: IgenDe.hu)

Konteó itt és most:

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Mészáros úr, kérem: Roszkozmoszra fel! - Irány a Hold - Városi Kurír

  2. Pingback: Mészáros Lőrinc, irány a Hold? - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük