Connect with us

Kerítésen túl

Frissítve! Nagy többséggel felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban

tüntetés
Megosztás

Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben.

Nem határozatlan idejű felfüggesztésről van szó

Az is szerepel a szövegben, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be ezt a javaslatot szavazásra. Nem határozatlan idejű felfüggesztésről van tehát szó.

Az eredményt a Néppárt elnöke Twitteren jelentette be.

Az eredeti bejelentéshez képest megváltoztatták az Európai Néppárt (EPP) közgyűlésén az elnökség javaslatának második bekezdését.

A bölcsek tanácsa vizsgálódik

A közgyűlés előtt Esther de Lange, a Néppárt egyik alelnöke azt nyilatkozta Brüsszelben újságíróknak, hogy kettős szankciót fog szavazásra bocsátani az Európai Néppárt (EPP) elnöksége az EPP szerda délutáni közgyűlésén a Fideszre. Egyrészt a Fidesz tagságának felfüggesztését, másrészt azt, hogy egy háromtagú „bölcsek tanácsa” vegye ellenőrzés alá a Fideszt.

A szavazás után kiderült, hogy belekerült a szövegbe, hogy a Néppárt elnöksége egyetértenek abban, hogy

a Fidesz felfüggeszti a tagságát az EPP-ben, de csak addig, amíg a bölcsek tanácsának vizsgálata tart.

Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője, és választási kampányának az arca megkönnyebbülve jelentette be, hogy ezután a döntés után átadja a Fidesszel kapcsolatos vita ügyét Herman van Rompuynek. Van Rompuy vezeti majd a bölcsek tanácsának vizsgálatát a következő hetekben-hónapokban. Weber hangsúlyozta, hogy az EPP közgyűlése világos döntést hozott, és hogy

a Fidesznek nem lesz beleszólása a Néppárt jövőjének alakításába.

Az Orbán Viktor által az utóbbi napokban tett engedményeket nem nevezné bizonyítéknak arra nézve, hogy a Fidesz a jövőben tiszteletben fogja tartani a Néppárt által vallott értékeket, de úgy látja, hogy mindenképpen reményt jelentenek a jövőre nézve.

Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását

A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán Brüsszelben az EPP politikai gyűlésének ülése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A néppárt felkért három bölcs embert, akik jelentést tesznek majd le, és az alapján el lehet majd dönteni, hogy mi lesz hosszabb távon a néppárt, illetve a néppárt és a Fidesz kapcsolatának a jövője – mondta Orbán Viktor, aki a testület felállítását vállalható megoldásnak nevezte.

„Minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, négy választást nyertünk meg a magyar polgárok akaratából. A legutóbbi három európai parlamenti választáson 47, 56 és 52 százalékot kaptunk. Nyilván egy ilyen párt nem engedi meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, mert akkor inkább feláll és távozik”

– fogalmazott a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor közölte: azt a megoldást választottuk, hogy amíg a felkért három bölcs ember elkészül a jelentésével, addig

„a magunk részéről (…) egyoldalúan mi felfüggesztjük a jogaink gyakorlását és megvárjuk a három ember jelentését, és utána ismét leülünk a néppárttal”.

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország politikája változatlan, ezt világossá tette az EPP politikai közgyűlésén is. Szavai szerint ez vonatkozik arra, hogy Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar, nem változik a bevándorlással kapcsolatos politikája, és elsődlegesnek tekinti a keresztény Európa, a keresztény kultúra védelmét.

(Forrás: Index, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük