Koronavírus
Nagyiván háziorvosa minden koronavírusra vonatkozó adatot közzétesz – a példa követőkre vár!
Magyarországon szinte egyedülálló módon a Facebookon tájékoztatja a pontos fertőzöttségi adatokról a falu lakóit egy Szolnok megyei háziorvos. A nagyjából 1200 fős Nagyiván orvosa azt elégelte meg, hogy zűrzavaros az adatok közlése, a hivatalok ugyanis annyira leterheltek, hogy képtelenek utolérni magukat.
„Jelenteni kell az ÁNTSZ-nek, jelenteni kell a mentőnek tesztlevételre. Követni kell, hogy kinek pozitív, kinek negatív a tesztje. Ki került még karanténba, és egy idő után teljes zűrzavar támad”
– nyilatkozta Szalay Viktor, nagyiváni háziorvos.
A Szolnok megyei Nagyiván háziorvosa azt mondta, hogy
amikor az első fertőzött megjelent a faluban, akkor még nem volt szükség összesítésre, de azóta annyian vannak, hogy egy táblázatban gyűjti az adatokat.
Azt gondolja, hogy ez a nyilvántartás a Nagyiván lakosainak is érdekes
„Én úgy gondoltam, hogy ezeket a betegek számára elérhetővé kéne tenni, hogy ne találjanak ki, ne misztifikáljanak, hanem a valós számokat a valós adatokat kapják meg”
– nyilatkozta a háziorvos.
Szalay doktor a Facebookon naponta közli a legfrissebb információkat, így a nagyivániak naprakészen tudják, hogy mennyien betegedtek meg, hányan vannak karanténban, vagy éppen kórházban.
A háziorvos azt is mondta, hogy szerinte semmi meglepő nincs abban, hogy közli az adatokat. Ugyan nem az ő dolga lenne, de a hivatalok leterheltek, így nehezen tudnák ezt is megoldani:
„Azért kellett, mert a szerencsétlen ÁNTSZ úgy le van terhelve, hogy nem tudják magukat utolérni. Gondoljon bele, hogyha esetleg ezerszámra – nem tudom, hogy Tiszafüreden vagy környékén mennyi beteg jelent meg – de azaz körüli a létszám, ez a nagyságrend és hogyha száz határozatot kellene hozni minden nap, akkor ez fizikailag kivitelezhetetlen”.
Szalay doktor azt mondta, hogy a rendelő közösségi oldalán továbbra is közölni fogja az adatokat, mert
így elejét tudják venni a valóságtól távol álló hamis hírek keletkezésének.
Szerző
Friss
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét