Connect with us

Kerítésen innen

Nagyobb a MÁV-gáz, mint hittük – A Közlekedő Tömeg civiljei átbogarászták az adatokat arról, amit Ön nap, mint nap érzékelhet

MÁV
Megosztás

A Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet közleménye szerint a tavalyi mélypont óta is csak tovább csökkent a MÁV üzemképes, nem villamosított vasútvonalakat kiszolgáló dízel-motorvonatainak száma.

„Végórában a magyar vidéki vasút”

Az egyesület közérdekű adatigényléssel kérte ki a MÁV-tól a járműállomány adatait, ami alapján szerintük látszik, hogy a járműhiányra hivatkozva elrendelt vasútvonal-bezárások sem voltak képesek a MÁV dízeljármű-gazdálkodását rendezni, és csak tovább csökkent a forgalomba adható dízelmotorvonatok száma.

A három évvel korábbi állományhoz viszonyítva a vasúttársaság 12 százalékkal kevesebb dízelmotorvonatot képes forgalomba állítani.

Emellett a szervezet szerint sem a korszerűbb (Desiro és Uzsgyik) modellek, sem az 50 évesnél is idősebb M41-es (Csörgő) dízelmozdonyok jelentős részét nem sikerül napi forgalomba állítani.

Bizonyos vonalakon hetek óta állandóan pótlóbuszok közlekednek

– írják.

Forrás: Közlekedő Tömeg facebook oldala

Köszönjük, Lázár János!

A Közlekedő Tömeg statisztikái szerint a járműhiba miatt autóbusszal helyettesített mellékvonali járatok száma kiugróan megnőtt kezdett Lázár János közlekedési miniszterré kinevezését követően.

Fotó: Közlekedő Tömeg facebook oldala

„Az üzemképtelen motorvonatok miatt busszal pótolt vonatok száma kilőtt, a mélypontot jelentő 2023. júniusban 15-ször annyi mellékvonali vonat maradt ki (856), mint egy évvel korábban (56)”

– írják. Ez a szám csak tavalyi év végére esett vissza a 2022-es szintre, de a szervezet szerint ennek ára többek között az volt, hogy egy sor vasútvonalat bezártak.

„Ahogy megszokhattuk, új vagy akár használt dízeljárművek beszerzése helyett a döntéshozók inkább újabb mellékvonalak bezárásával oldanák meg a helyzetet: a MÁV felsővezetésének tagjai szakmai fórumokon ezt már meglepően nyíltan hangoztatják is. Nem csoda, hogy így tesznek, a fölöttük tulajdonosi jogköröket gyakorló Lázár-minisztérium a jelek szerint nem kívánja az ország polgárainak és a vidéki régiókban élőknek az érdekeit érvényesíteni”

– véli a szervezet.

Megoldás lenne….

Szerintük ennél sokkal jobb megoldások is akadnának, például használt, de jó állapotban lévő dízelmozdonyokat kéne vásárolni, vagy magánszolgáltatókat kéne bevonni a helyzet megoldására.

„A versenyképes közösségi közlekedés módszeres lepusztítása újabb tünete annak a folyamatnak, hogy a kormányzat elengedte a vidéki Magyarország kezét, ami ellen a Közlekedő Tömeg határozottan tiltakozik és erre buzdítja az érintett településeket képviselő tisztségviselőket is”

Szerző