Kerítésen innen
Napi neba…: tudta, hogy van nekünk „mindennapi patriotizmus minisztériumunk”?
A fontos információt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter osztotta meg a közzel és amit ugye egy ilyen beosztású közszolga mond, arra érdemes „figyelmezni”. Vagy mégsem és csak a hevület ragadta magával őkelmét?
Nagyotmondás indul….
A Fidelitas szombaton országos tisztújító kongresszusán szombaton, Debrecenben, ahol többek között Hankó Balázs is mikrofont ragadott. ebben a felbolydult világban és Európában akkor maradunk erősek és leszünk még erősebbek, ha a patriotizmus mellett kitartóan versenyképesek is vagyunk.
Kultúránk tesz meg, tart meg minket magyarnak, felsőoktatásunk, szakképzésünk és innovációnk adja azt a versenyképességet, küldetést és hivatást, amely aztán előrébb visz minket
– fogalmazott a miniszter hozzátéve:
a patriotizmus és a versenyképesség mellett a család a közösségünk alapja, „így gondolkodunk mi a mindennapi patriotizmus minisztériumában” és ezekben kell együtt, közösen előre haladni.
Elkötelezettek vagyunk a még sikeresebb egyetemek és még sikeresebb szakképzés iránt, valamint a kultúrában még jobban ki kell teljesíteni a keresztény és nemzeti gyökereinket – hangoztatta Hankó Balázs, biztosítva a jelenlévőket arról, hogy ehhez minden kormányzati segítség rendelkezésre áll.
„Hajrá, így tovább, hajrá, patrióta nagyon aktív fiatalok. Köszönjük szépen!”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Koncz Zsófia: helyi közösséget alakítani „a legvagányabb dolog”
Az eseményen Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a küldöttekhez szólva azt mondta, a Fidelitasnak az a legnagyobb ereje, hogy tagjai mindig ott vannak az emberek között és mindig tudják, mi a fontos a helyi közösségnek. Emlékeztetett, a Fidelitas tagjai nagyon komoly és fontos munkát végeztek el az eddigi választási kampányokban, amiért nagy köszönet jár nekik.
„Most is, 2024-ben azért egy nagyon-nagyon különleges helyzetben, nagyon kemény kampányban kellett megállni a helyünket, és az a helyzet, hogy ez nélkületek nem sikerülhetett volna”
– hangoztatta az államtitkár, megjegyezve,
abban, hogy az európai parlamenti választásokon is helyt tudott állni a kormánypárt, fontos szerep jutott a Fidelitas tagjainak.
Koncz Zsófia kitért arra, a tagok közül nagyon sokan új feladatot kaptak a nemrég megalakult önkormányzatokban is, amire büszkének kell lenni.
A helyi közösséget alakítani „a legvagányabb dolog, mert tényleg minden nap ott vagytok, és gyakorlatilag, hogyha valamilyen ötletetek van, azonnal visszacsatolást kaptok rá”
– fogalmazott, majd arra hívta fel a jelenlévők figyelmet, hogy ezt az erőt ki kell használni.
„Erős országot adjatok gyermekeiteknek…”
Nagy István agrárminiszter beszédében hangsúlyozta, a Fidelitasnak fontos szerepe van a mai megváltozott világban, a küzdelmeket a való élet mellett már a virtuális világban is folytatni kell.
„Végtelenül fontos szerepetek van abban, hogy hogyan kötitek össze a generációkat, hogyan segítetek bennünket megértetni a generációkkal”
– fogalmazott az agrártárca vezetője, majd kiemelte, ezeket a hangokat tolmácsolni nagyon fontos dolog.
Az értékőrzésnek nemzetpolitikai jelentősége van, értékeink feltárása, megismertetése és megőrzése erősíti a nemzet ellenállóképességét és az önbecsülését
– mondta Nagy István. Az agrárminiszter egyben azt kívánta a jelenlévőknek, hogy fedezzék fel az országot, teljesítsék álmaikat annak érdekében, hogy szuverén, szabad és erős országot tudjanak továbbadni gyerekeiknek.
Őrznek, védenek…. – azok nem a rendőrök?
Varga-Bajusz Veronika, a KIM felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára elmondta, ez az a politikai közösség, amely a mai napig a szuverén és büszke Magyarországért dolgozik.
Küzd azért a jobboldali konzervatív ideológiáért, amely megtarthat minket és megtartja a normalitást ebben az elveszett világban
– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve,
ezért mennek terepre minden kampányban, ebben a munkában pedig továbbra is számítanak a fiatalokra.
Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára arról beszélt, a Fidelitas tagjai őrzik és védik a rájuk bízott őrhelyet és vállalják ezt a harcot.
„Ezért mindannyian külön tapsot érdemeltek. Köszönöm, hogy itt vagytok, köszönöm, hogy itt lehetek”
– hangsúlyozta az államtitkár.
Klipet küldtek…
A küldötteket videóüzenetben köszöntötte többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is.
Tokától bokáig állapotban….
Politikai zárónyilatkozatot fogadott el a szombaton Debrecenben megtartott tisztújító kongresszusán a Fidelitas
– közölte a szervezet az MTI-vel.
Mint a dokumentumban írták, ők az első politikai generáció, akiknek a szabadság, a szabad véleménynyilvánítás, a nemzeti függetlenség és büszkeség magától értetődő valóság, amiért nem kellett megküzdeniük, ezért a szülők és a nagyszülők harcoltak meg.
„De ez az örökség most olyan kihívással néz szembe, amivel már nekünk kell megbirkózni. Olyan időket élünk, amikor Európa békéje és biztonsága veszélybe került. Háborús konfliktusok, gazdasági válságok, a globalizmus és a szélsőséges ideológiák térnyerése minden eddiginél nagyobb feladat elé állítanak minket”
– olvasható a nyilatkozatban. Hozzátették, generációjuk küldetése világos, mindazt, amit eddig biztosnak hittek, meg kell védeniük,
„választanunk kell béke és háborúskodás között, szuverenitás vagy globalista függés; nemzeti büszkeségre épülő egység vagy megosztottság között”
– fogalmaztak.
„Választanunk kell: összefogás vagy pusztító széthúzás, nemzetépítés vagy önfeladás. Nem utolsó sorban pedig csapatot kell választani, kikkel vállalunk közösséget: nemzeti érzelmű bátor fiatal harcosokkal vagy agyhalott Soros-ügynökökkel”
– írta a Fidelitas. A dokumentumban emlékeztettek arra, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Európa legsikeresebb politikai közössége, a Fidesz és a Fidelitas pedig három évtizede „a bizalom és a hűség egysége”, amit a szombati kongresszuson ismét megerősítettek.
„Egy sikeres nemzet és politikai közösség ereje abban áll, ha annak tagjai bízhatnak egymásban, ha a felelősséget és a feladatot veszik fel – és nem egymást”
– tették hozzá.
„A globális hazugsághálózatok propagandájával szemben nálunk van az őszinteség és a szavak ereje. Ezért a mi feladatunk, hogy rámutassunk arra, mi a hazugság, kimondjuk mi az árulás és lerántsuk a leplet az igazságtalanságról. Mi patrióták újra naggyá tesszük Magyarországot és egész Európát, mi fidelitasosok pedig készen állunk arra, hogy ebből a munkából kivegyük oroszlánrészünket”
Szerző
Friss
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?