Ez a nap
Navracsics Tiborhoz fordul a DK az MTA ügyében

A Demokratikus Koalíció Navracsics Tiborhoz, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosához fordul a Magyar Tudományos Akadémia ügyében – jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten.

Közbenjárást kérnek
Arató Gergely sajtótájékoztatóján arra szólította fel a biztost, járjon közben azért, hogy a kormány és az MTA olyan megoldást találjon, ami garantálja az akadémiai kutatóintézet-hálózat megnyugtató működését és a tudomány szabadságát.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az MTA elnöksége eddig minden zsarolás és törvénytelen megfélemlítési kísérlet ellenére kiállt a tudomány szabadsága mellett.
Hangsúlyozta, hogy egy felmérés alapján az MTA hálózata az egyik legjobb tudományos teljesítményt nyújtó és leghatékonyabban működő kutatóintézet-hálózat egész Európában. Ezért nincs semmilyen szakmai indoka az intézmények elvételének – szögezte le Arató Gergely.
Retteg a Fidesz
Arató Gergelyt kérdezték a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott, a DK pécsi szervezetének egyik gyűlésén készült hangfelvételről, amelyen elhangzik, hogy az előző választásra négymillió forintot kaptak egy olyan férfitől, akit több felszólaló is bűnözőnek nevez. A politikus annyit felelt, hogy több városhoz hasonlóan, Pécsen is létrejött az ellenzéki pártok azon együttműködése, ami képes leváltani a helyi fideszes városvezetést. Hozzátette, nem csodálkozik, hogy ettől a Fidesz retteg.
A többször megismételt kérdésre a politikus a továbbiakban mindig azt válaszolta, hogy:
„hiába erőlködik, meg fog maradni Pécsen az együttműködés és le fogjuk váltani a fideszes városvezetést”.
Vendégmunkásokkal töri le a kormány a magyarok bérét
Egy újabb témában feltett kérdésre azt felelte, hogy az Orbán-kormány engedélyével és hozzájárulásával számos vállalkozásnál dolgoznak olyan vendégmunkások – például törökök és ukránok –, akik azért érkeztek ide, hogy letörjék a magyar dolgozók bérét.
Rákérdeztek arra is, hogy Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt korábban azt mondta, az LMP-s Ungár Péternek el kell döntenie, hogy a „ner” oligarchája vagy ellenzéki. Arató Gergely azt felelte, nem menne olyan messzire, mint Puzsér Róbert, de Ungár Péter üzleti ügyeiben valóban számos tisztázni való pont van.
(Forrás: MTI)
DK: nincs ok arra, hogy a kormány mondja meg, ki és mit kutathat az MTA-n
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára