Connect with us

Hírlevélbe

Ne szórakozz, MSZP! – Az elnöknek elgurult a gyógyszere?

Megosztás

Miközben még tartott az MSZP választmányi ülése, a választmány elnöke, Kunhalmi Ágnes és a pártelnöke, Tóth Bertalan sajtótájékoztatót tartott. Ennek látszólagos főtémája, a „van közös lista” által összeizzadt egyetlen mandátum sorsának bejelentése volt. A mandátumot, ahogy az várható is volt, Újhelyi István nyert el. 

Hangkulissza

Ahogy később kiderült, a mandátumbejelentés csak apropóul, vagy hangkulisszául szolgált ahhoz, hogy az elnök burkoltan bár, de bejelentse a háborút a DK-ellen:

 

„Mert az nem tudja hitelesen képviselni a baloldali politikát, aki egy baloldali programmal megnyeri a házi szépségversenyt, majd utána a liberálisoknak tesz ajánlatot az Európai Parlamentben.”

A továbbiakban arról beszélt az elnök, hogy az MSZP építeni fogja a Párbeszéddel a baloldali kapcsolatot az őszi önkormányzati választásokig. A tájékoztatón szó esett még arról is, hogy menesztik Láng Balázst, a kommunikációs főnököt, és Bangónét is lemondatták, na nem a mandátumáról, de a frakcióvezető-helyettesi posztjáról. 

Szegény, jobb sorsra érdemes Kunhalmi Ágnes nem tudta leplezni, nemcsak azt, hogy mennyire mérges az elnökre, de azt sem, hogy mekkora zavarban van, alighanem azért, mert ott kell (?) állnia mellette.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük