Banánköztársaság
“Nekem a sztár csak te vagy!”
„Csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.”-mondta Móricz Zsigmond. És milyen igaza volt. Hát írok én is.
A múltkor feladott ismerősi lehetőségnek az fb. Néztem a fotót és nem éreztem semmit
Furcsa volt. A valamikori nagy szerelem, amibe majdnem beledöglöttem. Ma már teljesen hidegen hagy. Most a Youtube-on véletlenül feljött az a szám, a képek felidéződtek. Úgyhogy megírom, mert emlékezni jó akkor is, ha már elmúlt.
A pécsi Leőwey gimibe 1980 és 1984 között voltunk osztálytársak. Te a suli egyik legszebb lánya voltál, a fiúk fele szerelmes volt beléd. Talán még az osztályfőnök is… Okos, kedves, sportoló lány. Én egy érzékeny vadember, kézilabdás országos bajnok, versíró, és irodalom mániás lázadó, akit az atomfizikától kezdve a történelemig minden érdekelt. Meg a bulik, a kocsmák, egy fiatal srác minden dühével, tüzével, és fájdalmával.
Több órán egymás mellett ültünk
Ilyenkor valami hihetetlen izzás, ugyanakkor megnyugtató melegség vett körül minket. Beszélgettünk sokat. A Korál koncerten, azon a nyári éjszakán egymás vállát átkarolva sírtunk a Balokányban levő Ifjúsági parkban. Balázs Fecó énekelte-”Amikor vége az utolsó dalnak is…” és úgy folytatta, hogy “Szeress nagyon, fáradt vagyok, nehéz a szívem!”
Folytak a könnyeink, és nem csókoltuk meg egymást. Ma már tudom, túlságosan tiszteltelek akkor. És te is engem. Nem hittük el, hogy lehet. Aztán jártál másokkal. Nekem volt egy szegedi barátnőm sokáig, és más lányok is jöttek mentek. De ahogy később te is mondtad, mindig úgy gondoltunk egymásra, mint az igazi nagy lehetőségre.
Aztán már elsőéves joghallgató lettem,
amikor az egyik legjobb barátnőd elárulta, hogy két évig eszméletlenül szerelmes voltál belém. Te az orvosira jártál akkor, és felhívtalak. Találkoztunk, és nem ment. Nem miattam. Valamiért akkor nem érezted, amit kellett volna. Utólag már tudom, nagyon más lettél, pl. baloldaliból jobboldali lettél, elvakított az orvostársadalom konzervatív csillogása. Rendszerváltás volt. Még apádra is azt mondtad, nem érted, hogy lehet ilyen a balos a gondolkodása, pedig katonatiszt volt a régi rendszerben. Még sajnáltad is emiatt. Megváltoztál…
Szóval az a meleg izzás, amit éreztem rajtad a suli padjában, az volt a nagy szerelem irántam, amit a barátnőd elmesélt. De mire vettem egy nagy levegőt, és megpróbáltam, már mások lettünk. Visszahallottam később, magad sem értetted, hogy amikor ott voltam végre, miért nem kellettem?! Én már tudom. Ha egy nő végleg lezár valamit magában, akkor nincs újrakezdés. Hiába erőlködik a férfi. Örökre vége. A KZS mondta, hogy meghalt a férjed. Sajnálom. Nekem a bátyám ment el idén. Ötvenesek lettünk. Ez van…
Most találtam meg újra Marcellina és a PJT számát
“Nekem a sztár csak te vagy! Hallanám a hangodat! A sztár,de nem a színpadon, hanem négyszemközt a vállamon.”
Ezt hallgatva dobáltam be gimis koromban a kétforintosokat a Leőwey melletti, a Szent Ferenc szobornál levő, ma már bezárt Columbia presszóban a zenegépébe. Közben rád gondoltam sörök mellett.
https://youtu.be/wACqL1fYVB4
Aztán elmúlt. Majdnem negyven év telt el. És semmi nem köt már hozzád. Csak a fiatalság. Az is valami. Úgyhogy emlékezem…
Szerző
