Szanyi Tibor: szabadrablás

Ez a szó egyike a legborzalmasabb emberi cselekményt jelentő fogalomnak. És egyben annyira gyakori, hogy tulajdonképpen elcsépeltnek is nevezhetjük.

A magyar kormány részéről legutóbb Gulyás Gergely minisztertől hallhattuk ezt a kifejezést,

amikor is ezzel jellemezte a koronavírus-járvány felfutásának idején az orvosi eszközök beszerzéséért folyó nemzetközi kereskedelmi harcot. Egészen konkrétan az egyetlen potens szállítóra, tehát Kínára célozott. Némileg kifacsarva a körülményeket, gyakorlatilag “szabadrablónak” nevezte az Orbán-kormány nagy ázsiai barátját, hiszen teljesen hasra ütés szerű árakat kérhettek maszkokért, kesztyűkért, védőruhákért, lélegeztető gépekért…. bármiért.

Ha a “szabadrablás” klasszikus fogalma nem is áll meg (hiszen mindenki pénzt adott az életmentő eszközökért), annyi azonban biztosnak tűnik, hogy Kína – nagy átlagban – legalább ötszörös áron adta a különböző orvosi eszközöket. Orbán Viktor hatalmas nyelvcsapásokkal meg is köszönte ezt a fantasztikus “szabadrablást”.

Kommunikációs szinten ez persze úgy is magyarázható,

hogy Kína – előzékenyen – inkább Magyarországot “szabadrabolta”, mintsem másokat, akik még mögöttünk sorban álltak, hogy “szabadon rabolhassák” őket, és ezért nyilván hatalmas hálával tartoztunk a kínai rezsimnek.

Ezzel az erővel Orbán a törököknek is hálát mondhatna, hiszen az Oszmán Birodalom Magyarországot lényegesen rövidebb ideig “szabadrabolta”, mint például a Balkán többi részét…

Nemzeti büszkeségünk tehát a porba lett taszítva,

amint autokratánk egy még nagyobb autokratának gazsulált, miközben a gigantikus számlát mi, adófizetők álljuk. Ha igaz Varga Mihály pénzügyminiszter közlése, miszerint június közepéig mintegy 1.500 milliárd kormányzati forintunkba került a járványválság, amiből az egészségügyi rész 600, az ún. gazdaságvédelem pedig 900 milliárdot tesz ki, akkor

ez bizony fejenként 150.000 forint, a csecsemőtől az aggastyánig.

Mit kaptunk ezért cserébe?

Gyakorlatilag semmit. A magyar állam beszerzett maszkok, kesztyűk stb. lényegében nem jelentek meg a lakossági piacon, az eredendően is meglévő 2.000 lélegeztető gép fölé megrendelt plussz 17.000, azaz összesen 19.000 ilyen eszközből pedig egyidejűleg legfeljebb 82 darab (nyolcvankettő!!!) volt használatban. Mellesleg ez az eszközfajta tette ki a már 600 milliárd forintos egészségügyi beszerzések felét. Persze értjük, fő a biztonság!

Ám miféle biztonság az, amikor az említett, csillagászati összegek dacára a világ egyik legszörnyűbb koronavírusos halálozási mutatója nálunk van, illetve amikor 4.000 beteg láttán több mint 30.000 embert pedig kihajítottak a kórházakból. Fonák és cinikus módon a kormány akár azt is mondhatná, hogy életvédelmi okokból zavarták haza a betegeket, hiszen a járvány elsősorban a nagyvárosokban, azokon belül is főként az egészségügyi intézményekben “aratott”.

A kormány visszaélt a rendkívüli felhatalmazásával

Őszinte szó helyett inkább titkolt adatok, szolidaritás helyett pedig az államkassza pofátlan kifosztásának mintaesetét produkálta, s akkor még egy szót sem szóltam a nagyobbik tétel, a 900 milliárd forintos “gazdaságvédelmi akció” aljasságairól. És a fentiek csak a közös pénzünk kiadási oldalához tartoznak. A lakosság, a dolgozó emberek padlóra küldése alighanem még az említetteknél is cudarabb képet mutat.

Politikailag nézve csőd, szégyen és szabadrablás. Ez a COVID19 eddigi magyarországi mérlege.

rendőri erőszak

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük