Nagy Ervin, 43 éves, Jászai Mari-díjas színész. Szép pályát tudhat már maga mögött, két évtizedig a fővárosi Katona József Színház tagja volt. Szeptembertől nem tartozik társulathoz. A művész sohasem rejtette véka alá véleményét közéleti kérdésekben. Amit mond, arra oda kell figyelni. A 24.-hu-nak adott interjújából elsősorban a hazai közállapotokra vonatkozó részeket szemlézzük.

“….a színház a legnagyobb röghözkötés…”

A színész elmondta, a világ legcsodálatosabb intézménye is lehet a Katona, de a színészek élete olyan, hogy a színház megmondja mindig, hány szabad esténk van. Azt, mikor megyünk, vagy inkább nem megyünk nyaralni. A kötöttségek miatt úgy érezte, nem tud a gyerekével lenni, aki egyébként pont abban a korban van, amikor a legnagyobb szüksége van rá:

- Hirdetés -

“De most az egyik legérzékenyebb korszaka jön a lányomnak, és ha én megtehetem, hogy ritmizáljam az életem, és legyen időm rá, akkor ezt meg kell lépnem. Mert a színház a legnagyobb röghöz kötés. Amikor belépsz a színházba, mondják az öregek, hogy a színházban mindig jelen kell lenni. És amíg kicsit meg nem öregszel és nem lesz családod, nem is érted mi ezzel a baj. Aztán egyszer csak el akarsz menni a világ másik felére kicsit, és nem mehetsz, nemcsak nyáron akarsz mást is csinálni, hanem néha évad közben is, de ez nem megy.”

“…És én tényleg a nép hangja vagyok, amikor politikusokat küldök a faszba, akkor is! …”

Kitért arra, hogy legjobban szombat délelőtt a balatonfüredi bazársoron érzi magát. A vírus miatt most sokat kell várakozni, sorok alakulnak ki a boltok előtt, és mindenki beszél mindenkivel:

“És én tényleg a nép hangja vagyok, amikor politikusokat küldök a faszba, akkor is! Mert én élvezem ezt. Mert én a melósokkal nőttem fel. Ha úgy tetszik, most is egy színházi melós vagyok. És büszke vagyok rá. Ha megkóstolnak, úgy válaszolok.” /…… / “Bizonyos szempontból ettől a belvárosi kultúrkörtől elég messze vagyok, amiben most létezem. Igaz, talán ezért tudok benne kuriózum lenni. Nem vagyok megközelíthetetlen, és nyilván ezért is fáj jobban, ha néha kinyitom a számat.”

“…Imádom, hogy nem csak művész vagyok….”

Elmondta, nem értelmiségi alkat, a tépelődő zseniális színész, akiről semmit nem tudsz a színészetén kívül, nincs is rá szükséged, hogy tudj:

“Minél nagyobb szeletét harapom az életnek hírnév tekintetében, annál jobban látom, hogy milyen sokfajta kapcsolatot hoz ez nekem. Ha megnézi, hogy a világ szerencsésebbik felén, ahol nem 28 estét kell játszani semmi fizetésért, ott hogyan élnek a művészek, azt látja, hogy tehetségfüggő. Akinek van kedve vagy igénye rá, belekóstol másba is. Én meg aztán pláne ilyen vagyok. Imádom, hogy nem csak művész vagyok.”

“…. Tudom a korlátaimat….”

Megfogalmazta, azt hiszi, hogy sok mindenben tud jó lenni, és ezt szeretné is használni:

“A gyávák, akik nem mernek kilépni, azok mondják, hogy mekkora a pofád! Nem azt mondtam, hogy majd elkezdem kioktatni a kombájnost, hogyan kell aratni. Én nem a mindentudás egyetemén nőttem fel, mint a magyar politikusok, akik mindenbe bele akarnak pofázni. Tudom a korlátaimat. De hogy kicsit visszautaljak az előzőekre, azt is tudom, hogy nem függ össze az ismertség a minőséggel.”

“Nem lehet a művészethez hozzábabrálni…”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi átalakítása kapcsán sem fogta be pörös száját:

“Nem lehet a művészethez hozzábabrálni állandóan. Megbosszulja magát, ha a politika ide is bele akar mászni. Nézze meg a Filmalapot most. Hány 300 ezres nézőszámú filmet tud mondani, mióta meghalt Andy Vajna? És nem mondhatja, hogy nagy barátok voltunk, sőt, de ő valamit értett abból, hogy a politikának semmi köze a művészethez. Ha tönkretesznek egy művészeti iskolát, és majd nem lesz utánpótlás, akkor mi lesz?”

“A művészet nem politika!”

Igen szókimondóan cáfolta azt a kormányzati körökben megfogalmazott állítást, hogy a színművészetin liberális ideológiai nevelés folyik:

“Egy lófaszt. Amikor én ott voltam, nyomtuk a néptáncot, és azt mondta a Máté, hogy abban voltunk a legférfiasabbak. A művészet nem politika. Egy darabig persze lehet a hős traktorosokról drámát csinálni, csak nem érdekel majd senkit. Darvast is vissza kellett egyszer csak engedni a színpadra, meg Sinkovitsot is. Nem lehet a művészetet főhajtásra kényszeríteni. Illetve ideig-óráig igen, de ez hosszú távon öngól. Ha nincs néző a moziban, de nagyon sok pénzt eltapsoltunk, ha magunk alá gyűrjük a színészképzést, és onnan nem jön majd ki semmi, ami használható, akkor csak lesz majd egyszer valaki, aki azt mondja, hogy itt valamit elbasztunk.”

rendőri erőszak

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét