Connect with us

Banánköztársaság

“Székely Bál” Budapesten…

Megosztás

A budapesti bálozók nem táncikálni mentek, nem azért, hogy jól érezzék magukat – ó, nem! Hogy is tehették volna: hiszen magyarok, akik a világ összes gondját vállukon cipelik. Mégpedig köztudomásúlag a legkülönb, legmagyarabb magyarok, budapesti székelyek!

“Székely Bál” Budapesten…
Megosztás

Bizonyára vannak “Székely Bálok” Romániában, Székelyföldön is, ahogy a világon mindenütt – de annyira székely, sőt Székely, mint Budapesten, aligha..!

Mert a budapesti bálozók nem táncikálni mentek, nem azért, hogy jól érezzék magukat – ó, nem!

Hogy is tehették volna: hiszen magyarok, akik a világ összes gondját vállukon cipelik. Mégpedig köztudomásúlag a legkülönb, legmagyarabb magyarok, budapesti székelyek! Egy ilyen bálon tehát nem táncikálnak, vagy csak mellékesen; nem is iddogálnak, nem részegednek le – még akkor sem, ha maga az orbániai “parlament” házmestere nyitja meg a nyilván épületes nemzeti programot – olyan beszéddel, hogy a bálon kívül rekedt alig-magyarok azt gondolhatják:

a házmester megint lerészegedett a sárga földig.

Pedig csak megszokott formáját hozta – ahogy évek óta mindig. Bizony: ilyen “megbízható” házmester Orbánián kívül talán a világon sincs még egy – nem is magyar, legalábbis nem rendes magyar ember, aki nem büszke a mi délceg, huszárbajszos, a háttérhatalmakkal hősies harcot vívó héroszunkra..!

“Mi magyarok, mindig csak annyira élünk, amennyire Magyarország él és Magyarország is mindenkor csak annyira él, mint amennyire a magyar emberek élnek – mondta Kövér László“

– s ezzel megadta az egész rendezvény búskomor, vagy legföljebb amolyan magyarosan sírva vigadós alaphangját. Kiváló alaphang, de értelmét ne kutasd – nem holmi hitvány értelmezgetések idejét éljük most!

Szerencsére hamar belelendült,

és mondott könnyen értelmezhető mondatokat is – olyanokat, amilyeneket tőle (meg talán még Németh Szilárdtól…) régen megszokhattunk. E mondatok nem igazán eredetiek, azokat Orbán mondja, de az előadás őszinte..! Persze, nem felelőtlen táncikáláshoz illőeket, hanem olyanokat, amiket a házmester akár a parlamentben, még inkább Hír Tv-jében szokott előadni…

“Járványok, háborúk, vérszomjas nemzetközi spekulánsok és uzsorások, országukat és nemzetüket eláruló európai politikusok és értelmiségiek; Európa tudatos gazdasági tönkretétele, pénzügyi eladósítása és társadalmi destabilizálása, egy kontinentális lakosságcserét előkészítő, szervezett illegális migráció, az európai embereket célzó, különféle eszközökkel zajló mentális agresszió, a fiataljaink nemi önazonosságát megcélzó életveszélyes lélektani és biológiai manipulációk”

– sorolta a mai helyzetet jellemezve.

A budapesti székelyek ettől nem keseredtek el:

egyrészt ők így szoktak mulatni, másrészt tudják, hogy a “jó emberek” képesek erőn felül is teljesíteni, a legnehezebb körülmények között is végül győzni. Milyen szerencséje van ennek a nemzetnek, hogy Budapesten nem csak libernyák-komcsi hazaárulók, hanem igazi magyarok, székelyek is élnek, akik táncikáláson is a zsidó ármánykodás, árulók és vérszomjas spekulánsok megfékezésére gondolnak! Természetesen azon keretek között, amelyeket a zéró tolerancia lehetővé tesz! Mindez olyan szép, olyan gyönyörű, hogy az embernek álmélkodásában csak leesik az álla, és arra gondol:

vajon Orbániában kik lehetnek diliházakban? Mert az eszelősök, gonosztevők szabadon “táncikálnak”…

„Egy kis ízelítő a jubileumi, X. Budapesti Székely Bálról.”

Kapcsolódó

 

Szerző