Connect with us

Kerítésen innen

Kásler Orbán-támogatással a háta mögött az orvosokról: „Ők döntöttek, tehát saját felelősségük rajta…”

kasler-miklos-miniszter
Megosztás

Kásler Miklós valami különös okból elhitte, hogy egy Orbán-bejelentés igazolja és felmenti Őt minden alól, amit a vírusválság első szakaszában tett, vagy nem tett. Továbbra sincs tisztában felelősségével.

Az orvosokra-mutogatása nem lankad

Mint arról többször beszámoltunk, Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere úgy élte meg az elmúlt két hónapot, hogy Ő és harcostársa, Müller Cecília mindent úgy és akkor tettek, ahol és amikor az indokolt volt. Ja és persze mindezt kifogástalanul. Néhány példa:

Orbán kiállt mellette…. – gondolhatnánk….

Kásler Miklós megkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tekintsék át a magyar egészségügy struktúráját, és esetleges átalakítását. Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere mondta el az általa indított beszélgetős műsor, a Miniszteri percek második részében – írta az ATV.

… és nem szégyelli…

A tárcavezető kitért a kórházi ágyfelszabadítások kérdésére is.

azt az utasítást adták a kórházaknak, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli.

???????????

Ezek után az orvosok döntöttek,

hogy az illető beteget benntartják, vagy hazaengedik.

„Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta. Aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban a saját hippokratészi esküjével”

– mondta Kásler, majd hozzátette, hogy

ha bárki úgy érzi, nem kapta meg a megfelelő ellátást, forduljon a kórház főigazgatójához, a betegjogi képviselőhöz vagy jelentkezzen az Emminél.

Maszk, védőfelszerelés volt dögivel….

A miniszter a beszélgetés során elmondta, hogy a járvány alatt

az egészségügyi és a szociális dolgozók mindig megkapták azokat a védőfelszereléseket, amelyek használata indokolt volt, így volt ez a diákok és a tanárok esetében is az érettségin.

hajléktalanoknak

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Krajnyák István

    2020.05.28 20:17 at 20:17

    ” ha bárki úgy érzi, nem kapta meg a megfelelő ellátást, forduljon a kórház főigazgatójához, a betegjogi képviselőhöz vagy jelentkezzen az Emminél.”

    Tisztelt Sztár Ügyvédek, Ellenzéki Érdek Képviselő Szervetek, ( pl. Gyöngyöspataiak, és a Többiek!
    Tessenek SZÍVESEK LENNI, és GYORSAN az RÁREPÜLNI az ÜGYRE, a ” HENTES ” Úr FELHÍVÁSÁNAK ELEGET TENNI, és BEBIZONYÍTANI, HOGY NÁLUNK VAN MÉG DEMOKRÁCIA!!!!!
    Mert ha a hőzöngésért, iskola nemlátogatásáért, a Tanárok fenyegetésével, garázdasággal 100-milliót lehet keresni, AKKOR MI MIÉRT IS DOLGOZUNK NETTO 130-EZER és KB. max. 250-EZER FT-ért, ( DE AZ UTÓBBI MÁR MEG VAN ELÉGEDVE???!!! Tessenek ELJÖNNI Abaújba-, SZABOLCSBA-, a BODROGKÖZBE-, STB. – és MEGMUTATNI NEKÜNK IS, HOGY HOGYAN KELL 500 E Ft/Hó körüli NETTO BÉRT KERESNI, (FIZETNI)!!!
    MI IS MAGYARORSZÁGHOZ TARTOZUNK, és az ADÓKAT-, JÁRULÉKOKAT, Banki TRANZAKCIÓS Ktg.-et,( az utóbbi megszüntetéséért még egyszer sem hallottam, hogy FÖLSZÓLALTAK VOLNA ), stb. ugyan olyan mértékben fizetjük, NE a MUNKAADÓKAT HIBÁZTASSÁK, az ALACSONY BÉRÉRT!!! A 60-70 %-os kapacitás lekötés mellett CSAK BOROTVA ÉLEN TÁNCOLUNK, EBBŐL NEM LEHET TISZTESSÉGES BÉRT FIZETNI!
    Ha előre lépés lesz az Ügyben, akkor KÖSZÖNETTEL és TISZTELETTEL: Krajnyák István

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük