Connect with us

Kerítésen innen

Kásler kirúgta a főigazgatót, mert nem (csoportosította át) eresztette szélnek a betegeket?

kasler
Megosztás

Kásler Miklós, aki végzettsége szerint maga is orvos, így eskü köti a gyógyítás hoz, azért rúgta ki Cserháti Péter, mert nem gondoskodott a vezetése alatt álló intézetben ellátott rehabilitációs betegek áthelyezéséről. (Az nem derül ki, hogy hová kellett volna áthelyezni őket a tárca szerint.)

Kásler Miklós miniszter megszüntette Cserháti Péter főigazgatói megbízását az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben

– közölte közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A tárca tájékoztatása alapján a felmentés oka,

hogy az intézet nem teljesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait, amelyeket az operatív törzs is jóváhagyott.

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek április 15-ére biztosítania kellett volna a koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat, de április 10-én még egyetlen sem volt erre a célra az intézetben, és április 16-ára sem ígérte az előírt mennyiség tizedét sem a főigazgató, aki a közlemény szerint nem gondoskodott az intézetben ellátott rehabilitációs betegek áthelyezéséről. (Az nem derül ki, hogy hová kellett volna áthelyezni őket a tárca szerint.)

A megfelelő felkészülést nem végezte el a főigazgató, komolyan veszélyeztetve ezzel a járvány elleni sikeres védekezést és betegellátást

– írta a minisztérium.

az operatív törzs minden hétre előre meghatározta az egészségügyi intézmények, kórházak feladatait, így azt is, hogy hány betegágyat, hány intenzív ágyat kell biztosítani egy adott intézményben a koronavírussal fertőzött betegek izolálására, ellátására, lélegeztetésére.

Aki a komplex intézkedési terv ütemezett utasításait nem hajtja végre, az a betegek biztonságát, az életükért való küzdelem eredményességét veszélyezteti.

Az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan

– zárta közleményét az Emmi.

Cserháti Péter 2010 óta látott el fontos posztokat az Orbán-kormány jóvoltából:

  • 2010-től egészségügyi helyettes államtitkár volt,
  • 2013-ban miniszteri biztossá nevezték ki, ebben a minőségében felelt a rehabilitációs szakellátás fejlesztéséért is,
  • 2016-ban a budapesti ellátás átszervezésével bízták meg, amiért 2019 májusáig felelt.

Kásler úr! Mi lesz a többi beteggel?

A 24.hu vasárnap arról írt, hogy a koronavírus-járvány miatt folyamatos ápolásra szoruló betegeket is hazaküldenek a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályáról, az Index pedig még márciusban arról számolt be, hogy napokon belül el kell hagyniuk a betegeknek az amputáltak részlegét az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben, ahol többségében olyan emberek kapnak komplex segítséget, akik a közelmúltban elveszítették az egyik lábukat: kezelik a sebüket, pszichológiai segítséget kapnak, gyógytornáztatják őket, megtanulják használni a segédeszközöket a kerekesszéktől a művégtagig. A betegeket arról tájékoztatták, hogy akinek nincs családi segítsége, a lakóhelye önkormányzatához fordulhat. Kásler Miklós szombaton egy nem teljesített adatszolgáltatás miatt a székesfehérvári kórház főigazgatóját is menesztette.

Mi lesz azokkal a betegekkel, akiket nem a koronavírus fertőzött meg,

de sürgős kórházi ellátásra szorulnak? Kásler vállalja a felelősségét annak, hogy válogat, kinek lesz lehetősége a továbbélésre?

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kiss+Lajos

    2020.04.13 06:59 at 06:59

    A parancs-, az parancs! Jól néznék ki, ha -ilyen nagy bajban-, mindenki azt csinálná, amit akar! Érdekes-: az ellenzék állandóan kritizálja a kormányt! Az is baj, ha nem intézkednek, de-: az meg még nagyobb, ha-: a rendelkezéseit-: betartatja! Tudjuk-: mindegy merre áll a simléder-: minden képen pofon kell vágni! Ezt hívják -nálunk-: konstruktív ellenségnek!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük