Connect with us

Kerítésen túl

A kínai gagyi után megjelent a hiánypótló a türk selejt – Bukóban a maszkdiplomáciánk?

gagyi
Megosztás

Emlékeznek még az orbáni dicshimnuszra, hogy csudába az Európai Unióval, van nekünk igaz barátunk, aki segít a bajban: például védőfelszereléseket is kaptunk tőlük. Természetesen a török cimbikre gondolt.

Ne nekünk legyen mondva…..

Az Egyesült Királyság Törökországtól rendelt egészségügyi védőfelszereléseket, amik két hete meg is érkeztek, de kiderült, hogy nem megfelelő a minőségük, ezért visszaküldik őket,

-írja a Guardian.

400 ezer védőköpeny érkezett a török repülőgépeken, de egyik sem felel meg az Egyesült Királyság szabványainak, ezért a visszaküldés mellett az ár visszafizetését is követelik az angolok.

Azért is lett volna hatalmas szükség ezekre a védőfelszerelésekre,

mert április 18-án a szakszervezetek kijelentették, hogy az egészségügyi dolgozók abbahagyják a munkát, ha nem biztosítanak nekik védőfelszerelést, ami igencsak fogyóban van az országban. A török szállítmány ráadásul napokat késett, amiért a szakszervezetek erősen bírálták a kormányt. Végül többnapos késéssel, április 22-én megjött a szállítmány, de a rendelt mennyiségnek csak kevesebb, mint a tizede. Most ezt is vissza kell küldeni.

Forrás

Nekünk nem volt bajunk vele…. sem!

Ceglédi Zoltán közösségi oldalán ennyit fűzött a fentiekhez:

„Kínai gagyi után itt a türk selejt. Úgy áll a helyzet, hogy az önkényuralmak képesek lehetnek egy-egy pontra fókuszálva nagyot alkotni, olimpiára formát időzíteni, rakétát gyorsabban kifejleszteni – de ilyenkor derül ki, hogy egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, tehát határidőre, megfelelő mennyiségben és minőségben szállítani, azt nem.
A maszkdiplomácia épp most bukik el.”

figyu

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Szász+Tamás

    2020.05.09 10:30 at 10:30

    Én sem értem a kormányt és Szijjártót! – mikor a kínálat tele van jobbnál jobb maszkokkal, és a gagyit veszik meg!- nem beszélve arról,hogy a világ ott ácsingózik a gagyiért?! Azért meg különösen neheztelek rájuk,hogy az általad /DELI LOVAG/javasolt számtalan,kedvezőbb lehetőséget mind lesöpörték az asztalról!!- vagy a segítség nem posztod,csak a kritizálás?! Sok – sok ország van a világon, ahol elégedettek lennének töredék ennyi,védekezésre szolgáló eszközzel,mint amennyi,és amilyen nekünk van!! Persze attól még nem lenne egy ilyen DERÉK FIRKÁSZUK akivel esetleg kitörölhetnék a ……ket.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük