Connect with us

Kerítésen innen

Nagy nap ez a mai a kipcsakszívnek: csatlakoztunk a Türk Tanács befektetési alapjához

szijjarto
Megosztás

Úgy tűnt, hogy a kipcsak-őrületet elfújta az azóta felvetődő koronavírus járvány, de nem! Miután pártunk és kormányunk csípőből lekezelte a pandémiát, rögvest visszanyúlt az elkezdett őrülethez.

Türk Tanács mindenek felett!

Magyarország külügyére mindezt a Facebook-oldalán jelentette a hű népnek rengeteg bubimentes vizes palack társaságában.

Szijjártó Péter elmondása szerint az alapon keresztül a tagállamokban és Magyarországon beruházásokat, befektetéseket tudnak finanszírozni, elsősorban az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az infrastruktúra-fejlesztés területén.

Az alap jelentőségét növeli, hogy abban Törökország is részt vesz: Ankara célja, hogy záros határidőn belül a világ 10 legerősebb gazdasága közé kerüljön.

Szijjártó köszönetet mondott a Türk Tanács tagországainak

azért, hogy a magyar egészségügyi védekezés sikeréhez komoly segítséget nyújtottak az elmúlt időszakban.

Üzbegisztán 650 ezer, Kazahsztán 100 ezer, Azerbajdzsán 40 ezer maszkot küldött Magyarországnak.

Törökország pedig

engedélyezte a maszkok gyártásához szükséges 8 tonnányi alapanyag exportálását Magyarországra.

Kis visszatekintő, ha feledésbe merült volna….

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük