Connect with us

Kerítésen innen

Verebes István: Mi történne, ha megbukna Orbán? Felégetnék Budapestet, kukákat borogatnának, kocsikat gyújtanának fel az utcán?

Verebes-istvan
Megosztás

Verebes István – túl a hetvenen – ma is aktívan dolgozik, legközelebb a békéscsabai Jókai Színházban rendez egy színdarabot, amely a trianoni békeszerződés okozta traumát dolgozza fel.

A művész,a Magyar Hangnak adott interjút, amelyben a színházi szakma mellett, napjaink közéletének számos kérdéséről mondta el igen markáns véleményét.

….az emberek még inkább egymásnak feszültek….

A színész kitért arra, hogy a rendszerváltozás idején az utcán sokan megkérdezték tőle, most mi lesz. Mindezt akkor egyszerűen intézte el, annyit mondott: ugyanaz lesz, mint ami volt:

„Igazam lett. Más lett, mint ami volt, de az élet minősége nem változott. Sőt, egyre romlott. Olyan anyagi különbségek alakultak ki, hogy az emberek még inkább egymásnak feszültek. Ilyen a szocializmusban nem volt, nem voltak ekkora jövedelmi különbségek. Az emberek is máshogy beszéltek, másképpen bántak egymással, nem gyűlölködtek.”

…hamis közbizalom….

Nem mondja, hogy erre, ami ma van számított, de azt tudta, hogy rosszabb is lehet, mint amilyen volt:

„Olyan módon épült le az erkölcs, az értékrend, az egymás iránti megbecsülés, hogy azt lehetett érzékelni, ez egy folyamat. Sok rosszat lehet elmondani a szocializmusról is, Kádár Jánosról is, de a 60-as évek végén rájöttek arra, hogy valamit tenni kell azért, hogy egy kicsivel mindig jobb legyen az embereknek. És valóban mindig jobb lett egy kicsivel. Egy idő után lehetett venni egy Trabantot vagy telket, később vállalkozni is lehetett. Amikor a 70-es évek végén, a nagy olajválság után jöttek a gazdasági bajok, addigra már kialakult egyféle hamis közbizalom a rendszer mellett. ”

A helyzet változatlan…..

A Kádár-korszak vége felé az embereknek voltak hamis biztonságérzeteik, bíztak a puritánnak tartott Kádárban:

„De ha azt vesszük, hogy ki voltunk szolgáltatva a Szovjetuniónak, miközben nyugati kölcsönökből éltünk, akkor a lényeget tekintve ma is ez a helyzet: ki vagyunk szolgáltatva a nyugatnak, mert onnan kapjuk a pénzt.

Kicsit ficánkolunk, mert Orbán Viktor ilyen ficánkolós, közben pedig kiszolgáltatjuk magunkat újra az oroszoknak.

Olyan óriási nagy fordulat nem történt itt. Azt nem értem, hogy ha ilyen „tehetségesen” össze tudták kalapálni ezt az unortodox illiberalizmust, akkor

ezzel a szervezőkészséggel, kamarillapolitikával, propagandával miért nem tudták jól csinálni. „

…a felhőtlen, hülye röhögés…

Tényként mondja, hogy a 90-es években a szocialisták jobban el bírták viselni a kritikus véleményt:

„Ez az új nemzedék, amely húsz évvel fiatalabb a korosztályomnál, ezt nem viseli el. 1938-ban 32 kabaré volt Budapesten. Számolja meg, hogy ma hány van. Hány olyan van, amelyik valóban lényeges dolgokat elemez, és nem a felhőtlen, hülye röhögésekre hajaz?”

„Majdnem jobban félek attól, ami Orbán után jöhet, mint ami most van…”

Ma már beleszokott a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Nem áll ki a barikádra, nem kérdez, nem pofázik, mert úgy gondolja, nincs miért:

„Mit tudnék tenni? Majdnem jobban félek attól, ami Orbán után jöhet, mint ami most van. Sem a személyi, sem a morális szakmai koncepcióját nem látom annak az alternatívának, amely Orbán után képes lenne korrigálni mindazt, amit Orbán beágyazott ebbe a szerkezetbe. Nem látom, hogy oldaná föl eredményesen a jelenlegi helyzetet. Mi történne, ha megbukna a Fidesz…..Felégetnék Budapestet, kukákat borogatnának, kocsikat gyújtanának fel az utcán? Ez csak egy vízió, de talán nem hamis.” /……. / „Rettenetes hülye koncepciónak tartom azt, hogy „mindegy, csak ne Orbán legyen”. ”

„…a legjobb az volna, ha koalícióra kényszerítenék a két oldalt…”

Hangsúlyozta, nem társadalomtudós, mindig színházi aggyal gondolkodik. Azon például, hogy a kormánypárt és ellenzék értelmisége miként tudná kikényszeríteni a kibékülést:

„Talán a legjobb az volna, ha koalícióra kényszerítenék a két oldalt, amely egymást szigorúan ellenőrizve a legjelesebb szakmai háttérrel kialakítaná azt, ami ma nincs, ami hasonlítana valamiféle polgári demokráciához. De ez egy lírai vízió részemről.” / ……. / ” Abszurdum, hogy a járványveszély idején a Pesti Úti Idősek Otthonának logisztikáján kezdtek el egymással vitatkozni. Ezen kívül ezer öregek otthona van még az országban. Ez nem használ a Fidesznek sem. Hogy mi ennek az értelme, nem tudom.”

hajléktalanoknak

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.05.26 04:09 at 04:09

    Szeretem Verebest, amellett, hogy allati demagognak tartom – nem rossz ember. De nagyon sajnalnam, ha komolyan gondolna azt, hogy a fidesz-ellenzek ertelmisegijeinek valamifele konszenzusra kellene torekednie, es egyutt epiteni az orszagot. Ez kb olyan, mint hogyha egy kurva, aki nem rest lopni is, hozzakenyszeritenek egy ortodox rabbihoz, es mondanak nekik, hogy ti ketten alkossatok egy szep egyseget, es iranyitsatok a toletek fuggo embereket. Eleve nem lehet oket osszehozni, mert nincsenek azonos moralis szinten. Vagy eppen azt a helyzetet erositenek meg, hogy a fidesz altal osszelopott penzbol kitartjak a mindent lenyelo ellenzeket, aki a penzert barmit meg fog tenni? Hat ez igy elkepzelhetetlen. Azt hiszem, orban ott fogja elrugni a pottyost, hogy mikozben irtora tamaszkodik a fegyveres erejere, katonakra, rendoroke, akozben borzaszto keveset fizet, amitol aztan minden fegyveres fejeben megfordul vagy a fegyveres erok elhagyasa, vagy esetleg az atallas a nep oldalara. Jo lenne, ha a masodik verzio valosulna meg. Hat ok tudjak – de Verebes gondolja ezt meg egyszer alaposan at.

  2. Tóth Ádám

    2020.05.27 08:02 at 08:02

    Miért kell olvasás előtt és közben egy csomó sz..t kiikszelnem??? Majd a végén, mikor véleményem lesz a mondandóról, nem?
    Verebes véléményét pedig osztom. A Heti Hetes is vele volt a csúcson, mikor elment, kezdődött a hanyatlás. Riporterként is nagyon jó volt a Naptévében, színházi pályáját pedig nem kell részleteznem… :))

  3. Katus Bajnai

    2020.05.30 16:42 at 16:42

    Kedves István!…

    nemcsak Budapest, egész Magyarország égne!!, ???

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük