Blogbazár
Nem igazság! Megint elnyomják a magyart!
Most olvasom, hogy a kormánykörökben nagy migránsszakértőként tisztelt német Georg Spöttle, aki előadott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, rendszeresen szerepelt a királyi tévében, Tusnádfürdőn a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadójával együtt lépett fel, azelőtt „ufológus” volt.
Beszámolókat tartott arról,
hogy a kis szürke földönkívüliek éjszaka kiemelték az ágyából és orvosi kísérleteket hajtottak végre rajta.
Azért ez nem szép. Ha már a kormánynak feltétlenül az ufók kebelbarátjára van szüksége, akkor találhatnának igaz magyart is. Tiltakozom Pataky Attila méltánytalan mellőzése ellen! Ráadásul ő a jobb, a földönkívüliek ezért már kétszer magukkal is vitték. Ezt tőle magától tudjuk. Ahogy azt is, hogy egyszer egy űrlény fejétől különvált a szeme, (én már ettől frászt kapnék), és becsapódott Pataki koponyájába. És neki a felesége is különleges -erről is informált minket-, mert a testében egy 120 éves varázsló lakik. Kérdem én, tud-e bármi hasonlót felmutatni Spöttle felesége?!
Tudom a megoldást
A magyarok pozitív megkülönböztetése érdekében a megbízható káderekre is ki kellene ragasztani az áruk körében használatos „magyar termék” emblémát. Hogy e tekintetben mi a magyar, azt már külön rendelet is szabályozza, nem lehet eltéveszteni: magyar a termék,
„ha a felhasznált alaptermék magyar eredetű, és előállításához valamennyi eljárást Magyarországon végeztek”.
Tuti, hogy ez Patakinál is stimmel. Viszont Stöttke e rendelet értelmében legfeljebb a „hazai feldolgozású termék” matricát viselhetné, mint aki
„többségében import összetevőket tartalmaz, de a feldolgozási műveleteket Magyarországon végezték”.
Ezt azért ne sajnáljuk tőle
Tanait és ideológiáját, benne Orbán politikájának felmagasztalását itthon, a magyar kormány igényeinek megfelelően dolgozták fel és hasznosítják. Ha nem is „magyar termék”, azért jó helye lehet az üzletben. Kíváncsi lennék az árcédulára is. Ufós felárral együtt.
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője