Nem jön a herceg fehér lovon, a nőket pedig nem kell megmenteni – interjú Susan Faludival 1. rész

Férfiból nővé operálás, zsidóság, magyarság, feminizmus és az amerikai álom. A Susan Faludi magyar származású, Pulitzer-díjas, feminista újságíróval a nemrég magyarul is megjelent könyve kapcsán beszélgettünk arról, milyen bonyolult ma nőnek lenni. Vagy férfinak. Az interjút terjedelmi okokból két részeben szombaton és vasárnap közöljük.

Tévedés azt hinni: mi választunk identitást

Lenyűgöző utazás legújabb könyve, az Előhívás – Mindent apámról. Mondhatjuk rá, hogy egy feminista memoár?

Persze, hiszen az első szinten egy lány próbálja megérteni az ő komplikált karakterű, misztikus apját. A könyv azonban több, mint egy szokatlan, személyes történet, mert az apám küzdelméről is szól. A harcról, hogy megértse saját identitását, és itt nem csupán a nemi, hanem a nemzeti identitásról is szó van.

Valóban, sokrétű a könyv.

Így van, és a második szinten egy nagyobb küzdelem megértésére kaptam lehetőséget, ami a napjaink társadalmát és gazdaságát formáló identitásról szól.

A könyv egyik legfontosabb kérdése: az identitás öröklődik vagy megkonstruált? Például nőként olykor úgy érzem, be vagyok börtönözve a nemi sztereotípiákba: hogy mit vár tőlünk a társadalom, milyenek legyünk.

Miközben sokkal bonyolultabbak vagyunk egy nemi szerepnél. Igen, valóban ez lehet a legfontosabb lecke, ami végigkíséri a könyvet: vajon mi választjuk és konstruáljuk az identitást? Ha örököljük is egy részét, idősebb korban újrateremtjük. Népszerű és egocentrikus gondolkodás, ha azt hisszük, választhatunk. Pont az Előhívás története tanított meg arra, hogy az identitást inkább a kollektív tapasztalatok határozzák meg. Ahogy apámét is: formálta történelem, család, vallás, nemzetiség. Tinédzserként zsidó származását kellett titkolni, később amerikai apaként próbált beilleszkedni.

A tökéletes kertvárosi miliőben. Az amerikai álomban éltek?

Inkább rémálomhoz hasonlítanám, bár nekünk valóban azt mondták, hogy az amerikai álmot éljük. Miközben apán nagyon sokat fektetett a kertvárosi álom felépítésébe, anyám inkább a városban maradt volna. Annyira városi volt, hogy vezetni se tudott, így apám teljesen kiszolgáltatottá tette őt a költözéssel, dolgozni se engedte. Nem túl meglepő módon, a válás után anyám azonnal visszaköltözött a városba.

Kapcsolódás a mozgalomhoz

Susan és  Istvánból Stefániává lett édesapja

Egyértelmű, hogy az édesapja formálta feminizmusát, de mikor érezte először, hogy a női mozgalomhoz szeretne tartozni?

Még nem is voltam tinédzser. Emlékszem, ötödikbe jártam, és az iskolaújságot szerkesztettem. A 70-es évek elején járunk, még törvénytelen volt az abortusz. Nem szavazták meg az egyenlő jogokról szóló alkotmánymódosítást, én meg írtam erről egy cikket. Fellángolt a vita, jobboldali szervezetek panaszkodtak rám, hogy milyen amerikaiatlan a gondolkodásom, és hol vannak a családi értékek. Elbátortalanodhattam volna, de inkább nagyon izgatott voltam, hogy 11 évesen ilyen ismert vagyok. Naná, hogy újságíró akartam lenni, és persze feminista is. Úgy éreztem, hogy ha ilyen ellenállás van azért, hogy a nőknek azonos jogaik és lehetőségeik legyenek a férfiakkal, akkor ezért megéri harcolni. Mindez családon kívül történt, de apám hatását nem lehet megkérdőjelezni, pláne a válás után, amikor apám egyre félelmetesebb, erőszakosabb lett, végül fizikai értelemben is.

A nemiség csak egy címke

Mit gondolt, amikor kiderült, hogy nemváltó műtétje után édesapja hipernőies személyiséget választott?

Apám vágyának, hogy nő legyen, gyerekkora óta létezik egy szerves aspektusa: intenzíven formálták jellemét a gyerekkori hatások, az életében szereplő nők. Nagyanyám kiköpött díva volt, sose hagyta el a házat smink nélkül, mindig úgy öltözött, mint egy mozisztár, glamúr és gyöngyök mindenhol.

Ezért viselt Stefanie Faludi gyöngyöt?

Igen, sőt eredetileg a Pearl keresztnevet akarta magának, amit nem is nagyon tudok magyarul kiejteni. Apám érzékelése a nőiességről nagyanyám szűrőjén át zajlott, miközben gyűlölte őt. Persze a harag egy része féltékenység volt. Idővel aztán enyhült a hipernőciség, puhult, vagy csak egyszerűen megöregedett. Nyolcvanon túl az ember már nem aggat magára flittereket. Azzal, hogy egyre jobban kinyílt a világ felé, nem rejtőzött, ezért nem kellett már hangsúlyozni a nemiséget. Mindez tovább erősítette a hitemet, hogy a gender mennyire fluid. Sokkal összetettebbek és érdekesebbek vagyunk a társadalom által ránk aggatott női és férfi címkéktől.

A nőiesség-férfiasság témánál maradva, manapság a férfiak közül sokan frusztráltak, szerepzavarral küzdenek, úgy érzik, elnőiesítették őket. Mit tehetünk mi, nők? Várhatjuk még egyáltalán a herceget fehér lovon, aki megment minket?

Szerintem nem jön a herceg fehér lovon. Nincs szükségünk arra, hogy megmentsenek minket. Alapvető probléma, ahogy definiáljuk a férfiasságot, mintha attól kéne erősnek érezni magukat, hogy a nők gyengék.

Ki kell törni a hamis férfiasságból

Sokáig így működött.

A 70-es évek feministái is utaltak a férfi védelmi funkcióira. De kitől is védik meg a nőket? Más férfiaktól. Mindaddig, amíg gyengének tartjuk magunkat, majd függetlenséget követelünk, negatív reakciót fogunk kiprovokálni a férfiaktól. Új definícióra van szükség, a nő nem a férfi dísze. Sok férfi van ebben a csapdában, apámnál is láttam: azért lett túl nőies, mert úgy érezte, ki kell törni a hamis férfiasságból. Ma ugyanígy van, miközben rengeteg változás történt, ami megnehezíti helyzetüket.

Egy darabig eltarthat az újra definiálás…

Talán ahelyett, hogy újat keresünk, meg kéne engedni, hogy nőiesség és férfiasság csupán jellemzők legyenek, de a személyiségnek csupán egy eleme. A második, Stiffed című könyvem után, ami a férfiasságról szól, érdekes reakciókat kaptam a nőktől. Azt mondták: mi ezt nem akarjuk hallani, nem akarunk tudni a férfiak problémáiról. Tehát a nők is ítéletet hoznak a férfiakról, akik ezt felveszik.
Donald Trump néhány héttel ezelőtt, amikor Brett Kavanaugh jelöléséről beszélt, azt mondta: mostanság félelmetes idők járnak a fiatal amerikai férfiakra. Nem inkább a nőkre?

( Az interjú következő részét, vasárnap közöljük9

Vendég szerző:Nagy X. Viktória

Kapcsolódó

Az ógörög és a latin fontosabb mint a gender?