Kerítésen innen
Nem kell 10-szer elmondani, amit egyszer utalnak – kommentelték a kormány nyugdíjasokat emlékeztető posztját
„Tűrte kormány, tűrte, ameddig tűrhette…”, de karácsony második napján elszakadt a cukoság-madzag és, ha felesben is, de belekezdett a regnáló a párnapos szünet ellensúlyozásába, elsőként „Brüsszel” szívta meg….
„Tűrte kormány, tűrte, ameddig tűrhette…”, de karácsony második napján elszakadt a cukoság-madzag és, ha felesben is, de belekezdett a regnáló a párnapos szünet ellensúlyozásába, elsőként „Brüsszel” szívta meg….
Minden a régi….
A januári emeléssel átlagosan havi több mint tizenháromezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023. decemberi összegnél
– ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.
„Hatszázalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a jövő év, 2024-ben a nyugdíjakat először január 12-én utalják a bankszámlákra, illetve a postás a szokásos munkanapokon viszi a nyugdíjasoknak. Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak ránk”
– ismertette a kormány nevében Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy januárban érkezik az emelt nyugdíj, februárban pedig az emelt összegű 13. havi nyugdíj.
Idén sokat tettünk a háború és a szankciók miatti magas infláció letöréséért. Az infláció mostanra csillapodott, és a nyugdíjasok novemberben kiegészítő nyugdíjemelést kaptak, januárra visszamenőleg.
Az államtitkár azt is hozzátette, hogy
a novemberi korrekcióval együtt ebben az évben 18,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők.
2.5 millió boldog nyugdíjas országa….
A januári nyugdíjemelés után, ha év közben megállapítják, és a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, akkor a kormány jövő novemberben kiegészíti a nyugdíjakat. Februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj.
„Brüsszel bármennyire követeli, hogy töröljük el, az átlagfogyasztásig továbbra is garantálja a kormány a rezsicsökkentett árakat.”
A hozzászólásokból….
„A nyugdíjasok már tudják , hogy illik megköszönni , bármennyit is kapnak . Nem kell 10-szer elmondani , amit egyszer utalnak . Komoly áremelések előtt /és után/ szokták a nyugdíjakat emelni . Ezeket a „szabályokat” már úgy tudják az öregek , mint az időváltozás és a reuma összefüggéseit … Áldott , békés Karácsonyt ! ”
„Kell az a szavazat.”
„Tényleg ilyen bírkák az emberek? Ez nem emelés hanem korrekció amit a törvény szerint meg kell adni! Köszöngessétek csak ezt a 13.000-et miközben a gazdátoknak és a minisztereinek töb százezer forinttal nő a fizetésük. Hajbókoljatok csak. Nemsokára jön a krumpli is….”
„A januári nyugdíjemelés törvényi kötelessége a kormánynak: minden év elején az éves inflációs előrejelzéssel megegyező mértékben köteles emelni Magyarországon nincs háború, de Orbán Viktor szerint még Ukrajnában sincs (kormányinfó)”
„Eközben százak állnak sorba meleg ételért ahol étel osztanak . Siralmas.”
„Ha így haladunk több nyugdíjas lesz ebben az országban mint aktív dolgozó ”
„Ekkora hazugságot! Az inflációról egyedül Magyarország Kormánya tehet, az elhibázott politkájával. Sehol máshol Európában nem volt ilyen magas az infláció, csak nálunk a tökkelütött Orbán és sleppje miatt.”
„Mi a helyzet a családipótlékkal és a reálbér csökkenéssel? Uniós árakhoz uniós béreket!”
„A fájdalom csillapító meg 3500 Ft-ba kerül. Szégyen a nyugdíjasokra nézve az emelés. Az állam Titkároknak, Képviselőknek kell még a millió fizetésükre az emelés. Emberek halnak meg, mert nem tudják kiváltani a gyógyszereket.”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat