Connect with us

Ez a nap

Nem mond le a román miniszterelnök

Megosztás

Nem mond le tisztségéről Viorica Dancila román miniszterelnök. A Klaus Iohannis államfő által lemondásra felszólított kormányfő a Romania TV hírtelevíziónak adott péntek esti interjúban kijelentette: semmi okát nem látja annak, hogy leköszönjön.

„Míg a kormánykoalíció támogatását élvezem, s mivel az elmúlt három hónap kormányzása során jó eredményeket értünk el, semmi okát nem látom annak, hogy lemondjak” – idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.

A kormányfő úgy vélte: semmi szükség nem volt arra, hogy Iohannis elnök bejelentse bizalma megvonását. Ez szerinte a nemzetközi téren a Romániába vetett bizalom gyengülését eredményezheti. Megjegyezte: Romániát partnerei stabil országnak kell, hogy lássák, amelybe befektethetnek, s ahová bizalommal utazhatnak.

A miniszterelnök sértőnek találta az államfő rá vonatkozó kijelentéseit. Közölte: azért utasította el, hogy eleget tegyen az elnök meghívásának, és péntek délelőtt tárgyalni menjen a Cotroceni palotába, mert az elnök olyan hangnemben fogalmazta meg a korábbi nyilatkozatait, mint a tanár, aki egy leszidásra berendeli a házi feladata elkészítését elmulasztó diákot.

Klaus Iohannis jobboldali román államfő pénteken bejelentette: megvonja bizalmát Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnöktől, alkalmatlannak tartja őt tisztsége ellátására, és lemondásra szólítja fel. Az államfő szerint az alig három hónapja tisztségben lévő Dancila alkalmatlansága sérülékennyé tette Románia kormányát, ezért kell távoznia a miniszterelnöki tisztségéből.

Az elnök szerint a kormányfő megkérdőjelezte a román jegybank függetlenségét, az államfő szerepét az ország külpolitikájának kialakításában, képtelennek bizonyult az állam más intézményeivel folytatott lojális együttműködésre, és csak a pártjától kapott utasításokat hajtotta végre. Az államfő emlékeztetett: felajánlotta, hogy közvetít a nemzeti bank és a – jegybankot az infláció megugrásáért felelőssé tevő – kormány között, ennek érdekében pedig pénteken az elnöki hivatalba várta a kormányfőt, aki viszont nem jelent meg a tárgyaláson.

A román alkotmány szerint a kormányfőt csak a parlament válthatja le, az elnöknek semmilyen eszköze nincs ennek kikényszerítésére. Amennyiben a miniszterelnök nem mond le, csak a parlament vonhatja meg tőle a bizalmat, és kényszerítheti távozásra.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

A román államfő lemondásra szólította fel a kormányfőt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük