Connect with us

Kerítésen innen

Nem tárgyal a kormány a köztisztviselők szakszervezetével, mert a nyilvánossághoz fordultak

Nem tárgyal a kormány a köztisztviselők szakszervezetével, mert a nyilvánossághoz fordultak
Megosztás

A Miniszterelnökség közleményben tudatta, hogy olvasatukban a köztisztviselők szakszervezetének -most tessenek figyelni!- nem áll szándékában a kormányzattal érdemi egyeztetést folytatni. Van valakinek Fidesz-magyar szótára?

Majd, ha jól viselkednek?

A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) pénteki ülését a kormányzati oldal lemondja

– olvasható a Miniszterelnökség MTI-ben kiadott közleményében. Azt írták, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a szakszervezeti oldalnak nem áll szándékában a kormányzattal érdemi egyeztetést folytatni.

„Ha a szakszervezetek valóban tárgyalni szerettek volna a kormányzattal és az önkormányzatokkal, akkor nem a sajtó nyilvánosságához fordulnak már az egyeztetéseket megelőzően”

– olvasható a közleményben. A Miniszterelnökség azt is írta, hogy

amint a szakszervezeti oldal kész érdemben visszatérni a tárgyalásokhoz, akkor a kormány újra megszervezi a KÉF ülését.

A KÉF a közigazgatásban foglalkoztatott kormánytisztviselők és köztisztviselők munkáját érintő kérdésekről, az ő béreikről, juttatásaikról, életkörülményeiről szóló egyeztető fórum, amin a kormány és az önkormányzatok képviselői is részt vesznek.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke elmondta, attól függetlenül, hogy a kormány lemondta a tárgyalásokat az MKKSZ a mai sajtótájékoztatóját megtartja.

Lett volna miről beszélni a tárgyalóasztal mellett, mert az, amit mi szeretnénk az a garancia a fizetések emelésére

hozzátéve:

eltelt egy év, de még mindig nem történt bérfejlesztés.

Az MKKSZ elnöke kifejtette, hogy nem a bértömeg emelését várják, mert azzal csak annyira jutottak, hogy 220-250 ezer forintot keres az is, aki pályakezdő és az is aki 20 év tapasztalattal rendelkezik.

Mi konkrét, nettó keresetemelést akarunk ezeknek a zömében női, diplomás munkavállalóknak

– fogalmazott Boros Péterné.

<<< Olvassa cikkeinket a Google hírei között is! >>>

Előzmény

2024 áprilisában a KÉF plenáris ülésén a szakszervezeti oldal kezdeményezésére, amit Szalay-Bobrovniczky Vince civil- és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárnak írtak, konzultáció kezdődött az állami és az önkormányzati közigazgatásban dolgozók bérhelyzetéről a 2023-as reálkereset-csökkenés ellensúlyozása érdekében. Ekkor a szakszervezeti oldal azt indítványozta, hogy

a reálkereset-csökkenés miatt és a munkaerő elvándorlásának megakadályozása érdekében 2024-ben éves 25 százalékos bérfejlesztés történjen.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) leírása szerint azonban a kormányzati oldal képviselői sem béremelést, sem más keresetnövelő intézkedést nem terveznek az állami és az önkormányzati közigazgatásban, ami szerintük tarthatatlan.

Nettó 200 ezer körül keres a kormány- és köztisztviselők többsége, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) szerint viszont a kormányhivatali dolgozók az elmúlt öt évben háromszor is kaptak béremelést, amivel 2020 óta összesen átlagosan csaknem 50 százalékos illetményemelés valósult meg a kormányhivataloknál.

Orbán Viktor október elején, a geszti kormányülés után azt mondta a Kossuth rádióban, hogy

nemcsak havi ezer eurós minimálbérről volt szó, hanem arról is, hogyan lehet megteremteni az egymilliós átlagbért.

Orbán akkor azt is mondta, hogy szerinte

jól állnak a tárgyalások a szakszervezetekkel, szerinte meg tudnak majd állapodni a minimálbérről és a béremelések mértékéről.

Szerző