Nem tudok csodát tenni, pedig nagyon szeretnék – egy ételosztó vallomása

Január utolsó vasárnapján is civilek  szervezte ételosztás volt, Debrecenben a nagy költőnkről elnevezett terén. A metsző hideg ellenére, a sor nem akar csökkenni, folyamatosan jönnek a meleg ebédért az emberek. Papp Andornéval, Katikával arról beszélgetünk, hogy miért van itt ételt osztani,  minden hónap utolsó vasárnapján.

1990 óta, ennyi elesett ember még soha sem volt

bl: Minden hónap utolsó vasárnapján itt van a téren. és melegételt oszt.

Papp Andorné: Megdöbbentő, amit a városban, és az országban is tapasztalok. Mindenütt a nyomorral, a szegénységgel találkozom, kilátástalan helyzetben levő emberekbe botlom, bárhol is járok. Szerintem 1990-óta ennyi elesett ember még sohasem volt. Láttam és megtapasztaltam azt is, hogy a jelenlegi kormánytól az árok partján levők, nem igazán számíthatnak segítségre. Pedig biztos emlékszik mit ígért Orbán, 2010-előtt.

bl: A közmunka, ami a kormány szerint megoldja a problémát.

P.A.: Találkozott maga már közmunkásokkal? Egy nagy humbuk az egész. Csak arra jó, hogy  a statisztikákat javítsa. Sok ismerősöm van, akik mivel más választásuk nem volt, kénytelenek voltak közmunkásnak állni. Nincs okom kételkedni abban, amit állítottak. Elmondták, hogy megalázó körülmények között dolgoztak, a kutyának is jobb dolga van, mint nekik volt. Csak a példa kedvéért: kivezényelték őket, árkot tisztítani, a város határába. Ha valakinek kis-, vagy nagy dolgára kellett menni, maradt az árokpart, vagy a kukoricás. Úgy alázzák meg a szerencsétleneket, ahogy a helyi hatalmasságok, úri kedve diktálja. Ha nem tűrnek, még a közmunka is ugrik.

bl: A kormányzat szerint mind több közmunkás találja meg utat a munka világába, sorsuk az elmúlt években jobbra fordult.

P.A.: Én biztos más helyen járok, mint akik ezt állítják. Hova tudnának itt a megyénkben elhelyezkedni? Informatikusok ezreit keresik, de mit kezdenek azok, akiknek talán még nyolc osztályuk sincs? Örülnek, mint majom a farkának a közmunkának, de mit is tehetnének? Az így “keresett” 54 ezer nettó az éhenhaláshoz sok, a tisztes megélhetéshez azonban kevés. 

Egyre több kisnyugdíjas áll a sorban

ételosztás

P.A.:Pár éve még szinte csak hajléktalanokkal találkoztunk. Az utcán élők talán a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mindenki csak beléjük rúg. Kitiltják őket a város központjából, hisz’ amit nem látnak az urak, az nincs is. Ez a legkönnyebb: süketnek, és vaknak tetetik a mai hatalmasságaink magukat.

bl: Sokak szerint a fedél nélküliek többsége saját hibájából került kilátástalan élethelyzetbe.

P.A.: Nézze, biztos vannak ilyenek is. Sokukkal beszélgettem az évek során, és azt tapasztaltam, hogy többségüknek egykor még családjuk is volt, rendezett körülmények között éltek. De jött a válás, a munkanélküliség, az ital, életük derékba tört. Mikor már az albérletet sem tudták fizetni, maradt az utca. De úgy gondolom, nincs jogunk senkit sem megszólni, hiszen bármikor, bármelyikünk kerülhet megoldhatatlan helyzetbe. Szegénynek lenni nem bűn, hanem egy élethelyzet. Ezért bárkit megszólni, alávalónak tartom.

bl:  Miért, ilyet is tapasztalt?

P.A.: Csak röviden szeretnék erre válaszolni: igen.

bl: Térjünk vissza az ételosztáshoz. Említette, hogy a kezdetekkor szinte csak hajléktalanokat láttak a sorban. Mi változott napjainkra?

P.A.: Ahogy ma is láthatta, többségében kisnyugdíjasok várják az ebédet. Közülük sokan elmondták, hogy hónap végére a nyugdíjukat már elviszi a rezsi, a gyógyszerek költsége. Örülnek, ha kenyeret tudnak maguknak venni. De tudja, amitől összeszorul a szívem, az, amikor kisgyermekes családokat látok. Ők is egyre többen vannak, szomorú, hogy ide jutottunk.

bl: Mit gondol, hogyan juthattak ilyen sorsra emberek?

P.A.: Nézze, én nem vagyok politikus, egyszerű magyar állampolgár vagyok. Azt gondolom, hogy az elmúlt nyolc évben, a sok szöveg ellenére, csak romlott a családosok helyzete. A kormány nagy vívmánya az egykulcsos adó, csak a tehetőseket segíti. De a családi pótlékot -amely a szegényeknek lenne valódi segítség, tíz éve nem emelték. Mit gondol, véletlenül? Minek adjanak a csóróknak? A mai politikusok csak szavakban szociálisan “érzékenyek”, elvannak, mint a befőtt a parlamentben. Így kampányidőszakban persze tele a padlás nagy ígéretekkel amelyekből aztán nem lesz semmi. Csak a nyomor nő közben,!

A civilség dicsérete

bl: Bocsánat a kérdésért, de a mostani civil üldöző világban muszáj  feltennem: tagja valamelyik pártnak?

P.A: Nem, soha nem is voltam. De nem is vágyom egyetlen pártba sem. Amit a társaimmal teszek azt a lelkiismeretem “parancsolja”. Tudja, hiszek abban, hogy jobb adni, mint kapni. Megpróbálok így élni. Nem vagyok vagyonos ember, pénzt nem, “csak” a munkámat tudom adni az elesettekért. Sajnálom, hogy a környezetemben vannak, akik bár segíthetnének, inkább elfordítják a fejüket. De, ez legyen az ő dolguk.

bl: Milyen érzés egy ételosztás után haza menni?

P.A.: Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt öröm, hogy sok-sok emberen tudtunk segíteni, de ugyanakkor megrázó, hogy milyen élethelyzetű emberekkel találkozunk. Nem vagyok érzelgős, de magának elárulom, néha sírok otthon a tehetetlenségtől. Hiszen, én csak egy átlagos magyar asszony vagyok, csodát nem tudok tenni. Pedig, higgye el, nagyon szeretnék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük