Connect with us

Kerítésen innen

Vihar a biliben: Hernádi, a kitett hódmezővásárhelyi MSZP-s kitálal

Hernádi kitálal
Megosztás

A hétvége híre volt, hogy a péntek délutáni taggyűlésen nagy többséggel megszüntette Hernádi Gyula tagsági jogviszonyát az MSZP – tudatta a hódmezővásárhelyi szervezet elnöke, Kis Andrea.

Hernádi ellen-sajtóközölt

A szocialista közszolga két cikluson át volt önkormányzati képviselő, kétszer is indult szocialista színekben a polgármesterségért. A szocialisták szerint a mostani indulással a Fidesz érdekét szolgálja.

A mára függetlenként induló aspiráns az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

„A hétvégén az  MSZP  vásárhelyi  szervezete sajtó  közleményt jelentetett meg a 2018.január 26-án tartott taggyűlésével kapcsolatban, melyben  Dr. Hernádi Gyula tagsági jogának megszüntetéséről tudósít.

A   csonka  taggyűlésen   20 tag  jelent meg,  ebből  14 fő (  a tagság 21 %-a ) döntött úgy, hogy a kizárást nem vállalják fel,  hanem  a „ felmondás  „  nevű  fegyelmi büntetést szabják ki, mely a tagnévsorból való kivezetést  jelenti.

A   január 26.-i   gyűlés fő témája az volt, hogy a vásárhelyi  MSZP és a Jobbik szervezete választási szövetségbe  áll  össze a  Jobbik helyi elnöke által beszervezett  Dr. Márki-Zay  Péter mögé.  Ezt    Dr. Hernádi  Gyula elfogadhatatlannak tartotta,  a szövetséget a baloldal  elárulásának, az MSZP további szétverési  kísérletének  vagy másik lehetőségként,   butaságnak,  politikai rövidlátásnak minősítette.   Ezért lépett fel független polgármester jelöltként, mely   tettét   fegyelmivel büntették.

Az   MSZP  köztisztségre  jelölési  támogatásának számos,   alapszabály rögzített  feltétele van, azok közül  Dr. Márki-Zay  esetében egy sem teljesült.  Ezek közül kiemelkedik, hogy   a  támogatást elhatározó, január 8-ra összehívott  ügydöntő taggyűlés előtt  már  2 nappal, január 6-án,  a helyi szervezet elnöke és elnöksége  sajtóközleményt adott ki, melyben deklarálja, hogy az alapszervezet  a Jobbik jelöltjét támogatja.  Az  ügydöntő   taggyűlés  ezt követően  zajlott le.

A pénteki,    január  26.-i  alapszervezeti   taggyűlésen  egyébként  részt vett és azt aktív szerepvállalásával nagyban befolyásolta   a megyei elnök,  Botka László megbízottja  is.

Dr. Hernádi Gyula,   a  fentiek miatt,   az ügyet az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága elé terjeszti.

Dr. Hernádi Gyula független hódmezővásárhelyi polgármester jelölt.”

Nem lehet könnyű egyik percről a másikra tudomásul venni, hogy elszálltak a remények. Az sem tiszta, hogy a háttérben mi zajlott, de itt az ideje valóban politikusként viselkednie minden résztvevőnek. Túllépni az önös érdeken és a közérdeket helyezni előtérbe.

Az MSZP és a Jobbik közös jelöltet indít Hódmezővásárhelyen?

Teljes az őrület Hódmezővásárhelyen: kizárják az MSZP-ből a Márki-Zay ellen induló polgármester-jelöltet

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Klára Bobákné

    2018.01.29 10:26 at 10:26

    Szégyelje magát az MSZP -és képviselő!!!!!

  2. Kiss Dezső

    2018.01.29 12:53 at 12:53

    A Dr Hernádi Gyula hazudik. Még neki is illene tudnia, hogy az MSZP és a Jobbik nem állt össze választási szövetségbe. Csupán ugyan azt a független jelöltet támogatják, akit egyébként az LMP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd, valamint a Momentum is támogat. Tehát röviden minden ellenzéki párt. Ő lehet, hogy régen volt jelölt, de soha még a közelébe sem került a sikernek. Vagyis ideális ellenfél a Fidesznek. Nem véletlen, hogy Ők finanszírozzák, és terjesztik a szórólapjait. Remélem egy olyan ostoba ember sem lesz Vásárhelyen, aki rá szavaz.

  3. Iró Nia

    2018.01.29 16:12 at 16:12

    Szerintem olyan jó dolog a kertben kapirgálni, metszeni, nézni, hogyan fejlődnek a palánták.
    Na meg foglalkozni az unokákkal.
    Ehelyett folyamatosan beégetik magukat a 15-20 éve képviselősködők.

    Én nem engedném meg 65 év felett a képviselőséget.
    Ha közösségért akar tenni valaki, számos módja van – önkéntesként.

  4. latyapatya

    2018.01.29 21:25 at 21:25

    A cikk utolsó mondata a lényeg:
    „Túllépni az önös érdeken és a közérdeket helyezni előtérbe.”
    Punktum!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük