Connect with us

Kerítésen túl

Nemrég még megszállták Magyarországot, de most bajban a német autóipar

BMW
Megosztás

Miközben rohamléptekkel épül az újabb német autóipari beruházás Debrecenben, most úgy tűnik, sokkal inkább kétségbeesett előremenekülés részesei vagyunk mint egy komoly határokon átívelő innovációé.

SOS

„Segítséget kér a berlini vezetéstől a német autóipari szövetség (Verband der Automobilindustrie – VDA), az ágazat legnagyobb munkaadói érdekképviseletének szerdai állásfoglalása szerint legkevesebb tízmilliárd euró (3350 milliárd forint) állami támogatásra van szükség.
Németország első számú versenytársa Kína, ahol az állam nagyszabású beruházásokkal ösztönzi a hazai autóipar nemzetközi előretörését – mondta Stefan Wolf, a VDA igazgatósági tagja a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban.

Mint mondta, ebben a helyzetben a német cégek helytállásához elengedhetetlen az állami segítség.

“Egy tíz- és húszmilliárd euró közötti összegről van szó” – fogalmazott.”

Berliniek el kell döntenie, hogy továbbra is kiáll-e az autóipar mellett

 

„A közpénzből finanszírozott támogatás az ágazatban zajló szerkezetváltás, az alternatív meghajtási technológiák térnyerése miatt szükséges. A pénzt az elektromos meghajtású kocsik töltőállomás-hálózatának kiépítésére és az új technológiákkal kapcsolatos kutatásokra kell fordítani – mondta a szakember.

A berlini szövetségi kormánynak el kell döntenie, hogy továbbra is kiáll-e az autóipar mellett, és akarja-e, hogy megőrizze vezető helyét a világpiacon – húzta alá a több mint 600 céget összefogó érdekképviseleti szervezet vezetőségi tagja a kormány és az ágazat képviselőinek szerdai találkozója elé időzített nyilatkozatában.

Németországban az autóiparban állítják elő a hazai össztermék (GDP) nagyjából 5 százalékát, és az ágazatban dolgozik a teljes munkaidőben foglalkoztatottak mintegy 3 százaléka. A szerkezetváltás révén az állások száma csökken majd a következő években. A kormány mellett működő közlekedésügyi tanácsadó testület (Nationale Platform Zukunft der Mobilität – NPM) becslése szerint a legrosszabb esetben 410 ezer munkahely szűnhet meg 2030-ig, főleg azért, mert a belsőégésű motorral működő autókat háttérbe szorítják az elektromos autók, amelyek gyártása jóval kevésbé munkaigényes.” írja az MTI-re hivatkozva a Piac és Profit

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük