Sport
Nemzet Sportolója: a tagok Faragó Tamás vízilabdázót javasolják a címre
Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának.
A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra olimpián,
1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.
A választásra jogosult tizenegy tag szerdán dönthetett arról, hogy kit választ új tagnak, közülük kilencen jelentek meg személyesen a sportállamtitkárság Hold utcai székházában megtartott ülésen, Bíróné Keleti Ágnes és Balczó András telefonon adta le szavazatát, de a voksolás titkos volt.
A döntés után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tájékoztatta a sajtót a jelölt személyéről, kiemelve, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, hiszen Faragó Tamás megkapta a szavazatok több mint ötven százalékát.
„Nagyon jó döntés született, mert Faragó Tamás ma is aktívan dolgozik a vízilabdasport utánpótlásában, sőt oktatóvideó-sorozatot is közzétett az interneten” – mondta az államtitkár.
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja elmondta:
több mint nyolc jelölt neve került szóba, köztük a vízilabdázók közül Faragó mellett Bodnár András is
„Faragó Tamás mellett szólt az is, hogy pályafutása után edzőséget vállalt, a női vízilabda válogatottat világ- és Európa-bajnoki címig vezette, a mai napig ott van az uszodában és oktatja a kicsiket, ezért én is őt támogattam”
– fűzte hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, aki örült annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-ei halálával megüresedett helyre a vízilabda tudott olyan személyt kínálni, aki érdemes a Nemzet Sportolója címre.
A Nemzet Sportolói
Hátsó sor: Portisch Lajos, Schmitt Pál, Szabó Tünde, államtitkár, Hammerl László, Magyar Zoltán, Kamuti Jenő. Ülnek: Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Varga János és Monspart Sarolta
„Faragót Szabó Tünde államtitkár értesítette a jó hírről, nagyon boldog volt, teljesen meghatódott, és azt mondta, hogy már alig várja hogy találkozzon szeretett klubtársaival” – mondta Schmitt Pál.
A sporttörvény alapján mindig a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.
A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is meghatározó szerepet töltött be a magyar sportéletben
(MTI)
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik