Egy a jelszavunk: Kötcse
Nagy nap virradt Kötcsére, hiszen idén is Orbán Viktor részvételével és politikai útmutatásával kezdődik itt az őszi politikai szezon: a hagyományos Polgári Piknik.
Ami fontos…
Nagy nap virradt Kötcsére, hiszen idén is Orbán Viktor részvételével és politikai útmutatásával kezdődik itt az őszi politikai szezon: a hagyományos Polgári Piknik.
Interjúkötet jelent meg Kilőve a Holdra – Szekeres Pál, a háromgyermekes vívó címmel, amelynek főszereplője az olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó.
Ifjabb Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint Magyarországnak meg kellene céloznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését.
Emlékeznek még Schmitt Pálra? Tudják, Ő volt az, aki köztársasági elnökként 2012-ben nagy vihart kavaró plágiumügybe keveredett, amikor a HVG kiderítette, hogy kisdoktori disszertációja majdnem teljes egészében más szerzők műveinek szó szerinti fordítása. A Semmelweis Egyetem szenátusa akkor visszavonta doktori címét, ő pedig lemondott államfői tisztségéről.
Legalábbis nem tehet mást, ha az egykori államfő és volt fideszes EP-képviselő ragaszkodik az elveihez és vállalásaihoz. Rég nem hallottunk
Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának. A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra
Schmitt Pál közleményben fordult Karácsony Gergelyhez és feltehetően a fővárosiakhoz, hogy építsék már meg milliárdokért azt a fránya atlétikai stadiont.