Connect with us

Kerítésen túl

Netanjahu lehallgattatta a Moszad főnökét?

Megosztás

Izrael miniszterelnöke utasítást adott arra a belső elhárítás főnökének, hogy hallgassa le a Moszad vezetőjét és a vezérkar főnökét! Ezt a szenzációt közölte egy oknyomozó televízió Izraelben.

A belső elhárítás, a Shin Bet főnöke állítólag vonakodott eleget tenni Netanjahu miniszterelnök utasításának, mondván, hogy ez nem szerepel a szolgálat kötelezettségei között. De minthogy Yoram Cohen szolgálati ideje a vége felé járt, végül is minden mindegy alapon megszervezte Benny Gantz korábbi vezérkari főnök és Tamir Pardo egykori Moszad-parancsnok lehallgatását.

“Aljas hazugság!” – közölte Twitteren Benjamin Netanjahu miniszterelnök,

akit nem más, mint Obama egykori amerikai elnök nevezett hivatásos hazudozónak. Benjamin Netanjahu rávette a Shin Bet korábbi vezetőjét, hogy adjon ki cáfolatot az ügyben. A cáfolat meglehetősen kétértelműre sikeredett, mert annyit közöl: nem kaptam különleges utasítást a miniszterelnöktől a vezérkari főnök és a Moszad-főnök lehallgatására. Az ellenzéki sajtó rögtön lecsapott erre a kétértelmű fogalmazásra, sőt rá is tett egy lapáttal: lehet, hogy a hadsereg és a Moszad vezetőit rendszeresen lehallgatják Benjamin Netanjahu miniszterelnök utasítására?

Izraelben a honvédelem szent – tekintettel az ország stratégiai fekvésére és viharos történelmére. Épp ezért a bizalom a fegyveres erők, a titkosszolgálatok és a politikai vezetés között létfontosságú. Ha az oknyomozó televízió bizonyítani tudja, hogy Netanjahu rendszeresen lehallgattatta a hadsereg és a hírszerzés vezetőit, akkor ezzel súlyos csapást mér a miniszterelnök presztízsére, melyet már amúgy is megtépázott az a négy korrupciós ügy, mellyel szembe kell néznie Benjamin Netanjahunak, aki minden elődjénél hosszabb időt töltött már el Izrael kormányfői székében.

Lengyel Miklós

Globoport

Kapcsolódó:

Kihallgatta a rendőrség Netanjáhút

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük