Gépnarancs
Nyakig a bűnüldözésben – Akasztó és a csecsenek, meg a kollegák XI.
Néhai StadlerJózsef sokáig az igazságszolgáltatás fogaskerekei között őrlődött.
A büntetések
Tiszteletreméltó, tanult munkatársunk, H. R a megmondhatója, hogy annak idején okozott némi fejtörést, főleg az elrablása. Erről persze kevesebb hír kerengett a médiában. A vállalkozó ellen először 1997-ben emeltek vádat, első fokon kilenc évet kapott, mert 1993-94-ben fiktív számlákkal és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak.
A megismételt eljárásban négy és fél évre csökkentették a büntetését, de Stadler 2005. januárban kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték, ezt tölti most a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai részlegében. Majd csődbűntett miatt újabb két év tíz hónap büntetést kapott. 2016-ban szabadult, de tavaly márciusban újabb öt évre ítélte a Kecskeméti Törvényszék. Az üzletember november 21-i halála után megszüntették az ügyet.
Csecsenek
Házkutatás és lefoglalás, nagy erőkkel történt akkoriban Akasztón. A vezetők először terepszemlét tartottak, felmérve az esetleges ellenállás, vagy egyéb akadályok meglétét. Miután mindent rendben találtak, mehettek a többiek is. Stadler szolgálatkész volt, mint mindig. Rejtett, falba épített széfjét sem kellett sokat keresni, csak egy kérése volt, hogy élettársának ne áruljuk el annak sem létét, sem tartalmát.
A nagy durranás még sem az említett ügyei voltak, hanem ez a másik, az emberrablás, amiről sokkal kevesebb szó esett még abban az időben is.
Stadlert elrabolták és egy millió dollár váltságdíjat követeltek szabadon bocsájtásáért. Tele volt pénzzel, környezetében mindenki tudta róla, hogy mennyire van elengedve anyagilag. Nagy mennyiségű készpénzt tartott magánál mindig. Az elkövetők, elrablói csecsenek voltak és testvérek.
Nem volt veszélytelen a felderítés, a nyomozáshoz és az elfogáshoz némi furfangra is szükség volt. Különösen azért, mert az egyik csecsen a megyei rendőrkapitányságon dolgozó vezető beosztású rendőrnek a lányával egészen szoros kapcsolatba került. Izgalmas és emlékezetes kutatómunka folyt, amely végül sikerre vezetett. Elfogták a tetteseket és az ügy a bíróságon végződött. Nagy ügy volt mindkettő, a gazdasági bűncselekmény, ahol Stadler volt a tettes éppúgy, mint az emberrablás, ahol már sértettként jelent meg.
Pihentetőül, emlék a régi idők focijából:
A korábban az NB I-ben is szereplő Stadler FC egykori otthona elképesztően lepusztult állapotba került, amíg a néhai tulajdonos börtönben volt.
A kollegák
Az ORFK KVO-n dolgozó nyomozók többsége kiváló felkészültségű, ha nem is éppen a bűnüldözésből, de azért tapasztalt munkatársakból állt. Közülük nem egy igen magas beosztásba került, mai napig is aktív. Főosztályvezetők lettek többen, főleg bűnügyi területen, míg mások ügyvédként hasznosítják tapasztalataikat.
Abban az időben az ORFK SZBEO Tonhauser László által vezetett egységével volt ez az osztály elsősorban munkakapcsolatban. Számos akcióban vettek részt közösen, állandó konzultációk közepette dolgoztak kiemelt ügyekben. A nyomozati munka minden szépségével és nehézségével találkoztak, hogy megtudják azt, mi történt ott valójában, ahol nem voltak jelen. Voltak országos jelentőségű nagy ügyeik, és persze kudarcaik is.
A sorozat következő részében: Egy másik emberrablás, tolmácsok és szakértők
Nyakig a bűnüldözésben – ORFK és a Központi Vizsgálati Osztály megfelelési kényszere, IX.
Nyakig a bűnüldözésben – Kőbánya, minden rendőr elemi iskolája felsőfokon VIII.
Szerző
Friss
- Az USA pénzügyminisztériuma nem a magyar KEHI, GVH, vagy a Szuverenitásvédelmi Hivatal – avagy, ahogy azt Mórickáék elképzelik….
- Sulyok úr, melyik az a könyv, amiben együtt szerepel Wass Albert és Máté evangéliuma?
- Bombariadó London legdrágább luxus-bevásárlónegyedében
- Csütörtökön hagyja ki a honvédségi Bálna környékét – Katonai járműfelvonulás várható
- Az 51. tagállam
- A köznyelv ezt szimplán lopásnak hívja – kommentelték a kormány -most kibukó- karácsonyi ‘játékelvonási’ akciójának hírét
- Lázár János és az ő ‘közlekedésinfója’ – Élőben a közösségi oldaláról….
- Átverte a kormány a vízügyeseket?
- A karácsonyfa nem tányérra való
- Ez a fickó egészen hihetetlen érzékkel nyúl mellé bárminek, amihez hozzákezd – kommentelték Sulyok köztársasági elnök keresztényi innovációját