Magyarországot megszállták a tálibok. Maguk is meglepődtek, hogy milyen gyorsan és könnyen foglalhatták el az országot, alig volt ellenállás.


[mnky_ads id=”10551"]

Mára szinte minden az ő uralmuk alatt áll.

Elfoglalták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot. Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös. Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom.

[m[mnky_ads id=”10552"]p>

Azért lehetett ezt velünk megtenni, mert…

gyanútlanok voltunk, és elhittük, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg.

Megint a saját kárunkon tanultuk meg a leckét: hogy ami megtörténhet, az többnyire meg is történik. Még 2010 elején is voltak olyan, a tálibokkal amúgy nem rokonszenvező politikai elemzők és más értelmiségiek, akik okos dolgozataikban arról értekeztek, hogy nem is baj, ha a tálibok kétharmadot kapnak. Legalább lesz végre egy erő, mondták, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.

Csakhogy, a táliboknak nem volt programjuk.

Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük (az elmúlt nyolc év), hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával. Röviden: Magyarországgal. Ám ők ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani – az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl.

Idővel a szavainkat is kisajátították.

A magyar tálibok szótárában a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik. Ha lopásról jön hír, nem a tolvajt ültetik le, hanem elhallgattatják a hír hozóját. A magyar tálibok azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket. A mi kis, mindennapi megalkuvásainkra építik a saját nagy hazugságaikat.

Befogadónak hazudjuk magunkat,

szabadságot szerető népnek, miközben a lojalitás szabadságát szeretjük. Azt szeretjük, ha egy nagy, gondoskodó állam van a fejünk fölött. Olyan hatalom, amelyik nem csak gondoskodik rólunk, de gondolkodik is helyettünk. Megmondja, hogy mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk szerető szülők, jó apák és anyák. Mikor kezdődik az élet, s mikor vagyunk család. Mikor vagyunk jó polgárai a honnak, és mikor hazaárulók. A magyar tálibok a szabadságharcot szeretik, nem a szabadságot.

[mnk[mnky_ads id=”10553"]

Elmegy a Nyílt Társadalom, marad a zárt Orbánia és benne mi

A civil társadalom elhallgattatása a populizmus egyik eleme

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét