Nyakunkon a gagyi-dömping – népszavazási plakáterdő mérges emojikkal

Az ember jártában-keltében nem tudja hova nézzen, hogy ne rontsa a lelkét az az esztétikai környezetszennyezés, amit kormány propagandának hívunk. Bárhova nézünk ostoba  egy bites szövegű emojik néznek vissza ránk, és ez még csak a kezdet. 

Jöhet a plakáterdő

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi a Kormányinfón azt mondta, hogy a miniszterelnök által bejelentette gyermekvédelmi népszavazást az idei év végén, legkésőbb a jövő év elején, január-februárban tarthatják meg. Ez garantáltan azt jelenti, hogy a karácsonyi időszak előtt és alatt is tele lesz az ország politikai plakátokkal. Ellenben azt még nem lehet tudni, hogy a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazást mikor tarthatják meg, de vélhetőleg még arra is sorra kerülnek a tavaszi választások előtt.

A Magyar Reklámszövetség adatai szerint amúgy csaknem minden média szegmens reklámbevételei jelentősen apadtak 2020-ban. A legnagyobb csökkenést a mozi szenvedte el (-59 százalék), hiszen egyértelműen a Covid-korlátozások miatt 2020-ban az egyik legérintettebb piaci terület. A második legnagyobb csökkenési volumen pedig a rádiós piacon volt tapasztalható (-11 százalék). A rádiós reklámköltések tavaly megközelítőleg 10 milliárd forintra rúgtak, miközben a teljes reklámtorta 240 milliárd forint volt 2020-ban- írja az mfor.

Sehol a mérges emojik

Egyedül a digitális reklámpiacon következett be enyhébb növekedés: A digitális média – az előző évekhez képest megtorpanó mértékben 5,5%-os növekedést tudott felmutatni. Ez elsősorban a globális platformok töretlen népszerűségének köszönhető, hiszen a hazai szereplők felé áramló digitális költések csökkenő tendenciát mutatnak (-0,2%) 2019-es évhez képest. A digitális területen 2020-ban is folytatódott a globális platform szereplők piaci részesedésének emelkedése, így 2020-ban már a hazai online hirdetésekre költött reklámforintok 59%-a landolt a globális szereplőknél (2019-ben 57%, 2018-ban 55%, 2017-ben 53%, míg 2016- ban 51%). az Adatvezérelt Marketing Szövetség szerint.

Kapcsolódó

emojik

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük