Ez a nap
Nyugdíjak és emberek! – Megállapodott a Nyugdíjas Parlament és az MSZP
Az MSZP megállapodást kötött az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesülettel, hogy öt témában ilyen a nyugdíj is, képviseli az idősek érdekeit a hazai Országgyűlésben és az Európai Parlamentben.
2,8 millió emberről van szó
Tóth Bertalan az indexált nyugdíjak visszaállítását emelte ki: a nyugdíjemelésnél ne csak az inflációt, a bérkiáramlást is vegyék figyelembe. Az MSZP elnöke elmondta: körülbelül 1 millió nyugdíjas él szegénységben, kevés nyugdíjából alapvető életfeltételeit sem tudja biztosítani. Így az MSZP EP-választási programjának fontos eleme az európai minimális nyugdíj bevezetése.
Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke arról beszélt, hogy valamennyi ellátottal együtt összesen 2,8 millió embert igyekeznek képviselni. Országosan 29 megoldandó ügyet jeleztek szervezeteik. Ezek közül kettőre fókuszálnak, amelyek képviseletére kerestek partnereket. Az egyik – az MSZP elnöke által is támogatott – a vegyes indexálású nyugdíjemelés visszaállítása. 2019-ben a kormány 2,7 százalékos nyugdíjemelést ad, miközben a bérkiáramlás 13,7 százalékos lesz, márpedig a fogyasztás ez utóbbihoz igazodik. Ennek látható is a következménye: az év első hónapjaiban a KSH 3 százalék feletti inflációt rögzített.
Tisztességes megélhetés biztosítása
A másik céljuk egy olyan egyeztetési fórum alapítása, amely a nyugdíjas parlamentekben felvetett problémákat kezeli. Legyen a nyugdíjasok és a döntéshozók közötti kiszámítható, tervezhető, követhető egyeztetési mechanizmus. Ezeken kívül még három, az Európai Unió nyugdíjasokról készített felmérésben szereplő kérdéséhez kerestek támogatót. Ezek: az európai minimális nyugdíj, a tagországok nagyobb harmonizációja nyugdíj ügyben, tisztességes megélhetés biztosítása. Hangsúlyozta, MSZP partner lesz abban, hogy európai szinten is képviselje mind az öt ügyet.
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője azt mondta, fogadalmat tesz most, hogy a magyar időseket fogja szolgálni az EP-ben. Fogadalmat tesz, hogy a következő öt évben egy európai uniós tag Magyarországért, de egy megváltozó EU-ért fog küzdeni – hangoztatta, hozzátéve: ezért akarják megvalósítani a szociális Európát.
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kitért arra, hogy Orbán Viktor kormánya meglopja a nyugdíjasokat a nyugdíjemeléssel. Már tavaly lehetett tudni, hogy magasabb lesz idén az infláció a tervezettnél, ezért kilenc hónapon keresztül visszatartják a nyugdíjasok pénzét, amit „nagy kegyesen” ősszel odaadnak nekik – mondta.
Az Ujhelyi István és Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője által szignált generációs szerződésben szerepel, hogy legyen 240 ezer forint az uniós minimálbér, 95 ezer forint az uniós minimálnyugdíj, legyen európai színvonalú az egészségügyi ellátás, a nyugdíjemelést vegyes indexálással számítsák ki és legyen állandó és érdemi érdekegyeztetés.
(Forrás: MTI)
Mit ad az agymosáson kívül a Fidesz vehemens nyugdíjasainak?
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….