Kerítésen innen
Oláh Károly: „keccsölt apám, keccsölök én, unokám még csak kicsit keccsöl
A közelmúltban kezembe került egy verses kötet. A név nem volt ismerős, a könyv hátoldalán megtudtam, Oláh Károly a szerző, ez az első kötete. A versek felkeltették az érdeklődésemet az írója iránt, akiről kiderült cigány származású.
Ha csak egy magyar embert sikerül a cigányság ügye mellé állítani az interjúkkal, akkor megérte…
Aki a verseket olvassa, pár oldal után megismerheti, miképpen él, gondolkodik napjainkban Magyarországon egy cigány ember, aki üzeneteit szeretné eljuttatni -no, nem a nagyvilágba- a magyar olvasókhoz. Korábban is gondolkodtam Beer Miklós püspök úr és Székely János szombathelyi megyéspüspök írásait, nyilatkozatait olvasva, hogy egy olyan sorozat elindításába fogok az online világában, amely cigány emberek életútját mutatja be. Talán ezek hatására lesznek olyan többségi társadalomba tartozó emberek, akik képesek lesznek előítéleteiken túllépni. Ha már csak egy magyar embert sikerül a cigányság ügye mellé állítani az interjúkkal, akkor megérte.
Az interjúk sorában Oláh Károly cigány költő az első
A vele készített interjút, terveink szerint hetente követné egy újabb életút bemutatás. Örömmel várjuk a kedves olvasók javaslatait, kiket javasolnak bemutatni.
bl.: Örömmel forgattam tavaly év végén megjelent első verseskötetét. Meséljen nekünk arról, honnan indult, milyen gyermekkora volt, milyen élmények határozták meg későbbi életét?
Oláh Károly: Nógrád megyében születtem, rövidesen 56 éve. Egy kis palóc településen, Karancsságon élek, innen indultam, mindig ide térek vissza. Gyermekkorom szép emlékeket idéz bennem. Szerető családban nőttem fel, sokat köszönhetek szüleimnek, nagyszüleimnek. Anyai nagyapám nagyon bölcs ember volt, tanításai egész eddigi életemben a hasznomra váltak. Az ő útmutatásai voltak azok, amelyek formálták a jelenem. Gyermekkorom élményei is visszaköszönnek a vereseimben. Szerettem iskolába járni, mint a szivacs, szívtam magamba a tudást. Sokat köszönhetek tanáraimnak, akiktől kaptam egy erkölcsi alapot, szélesítették a látóköröm, nem foglalkoztak azzal, hogy sötétebb a bőröm, mint a legtöbb társamé.
…az „átkosban”, nem volt ez téma
bl.: Ma sokat beszélünk a szegregációról. Milyen volt az iskola Karancsságon, érezte-e hátrányát, hogy cigány származású?
O.K.: Igen, ma lehet, hogy sokat, talán túlságosan is sokat beszélünk a szegregációról. Akkoriban, még az „átkosban” nem volt ez téma sem az iskolában, sem a hétköznapokban. Sohasem éreztem magam hátrányos helyzetűnek tanulmányaim alatt, csak azért, mert cigány származású vagyok. Ez köztünk, gyerekek között sohasem volt téma. Tudja, nem igazán értem, hogy egy tudásalapúnak mondott társadalom napjainkban miért szegregál? Valóban nem értem, de tudom, manapság van, és sajnos létezik. Elzárja az utat még a tehetséges cigány gyermekek elől is, a többségükről már nem is beszélek. Tanulás, korszerű tudás nélkül nincs jövő, nincs kilábalás a posványból.
Hálás vagyok a sorsnak páromért…
bl.: Élete párjával 40 éve együtt vannak. Van valami titka a hosszú házasságnak? Milyen a családi háttere, tudom, már dédunokája is van. Gondolom, sok gyerek veszi körül, mit jelent egy cigány embernek a család?
O.K.: Hálás vagyok a sorsnak páromért, Andreáért. Falum béli cigány lányként szerettem belé, ez a vonzalom szerencsémre kölcsönös volt. Négy évtizede vagyunk együtt, jóban, rosszban. Fiatalok voltunk amikor össze kerültünk, de sohasem bántuk meg. Szeretet, megbecsülés, együttérzés, megértés és a közös cél az alapja mindennek, a házasságnak is. A cigányok nagyon család centrikusak, mi is azok vagyunk Andreával. Mindkettőnknek fontos, gyermekeink, és családjuk boldogan, szeretetben éljenek. Két lányunk és egy fiunk van. Öt unoka mellett, már egy dédunoka is családunk tagja. Szerencsére a szüleim is élnek, így öt geberációról beszélünk.
bl.: Hogyan lesz egy kis palóc településen élő cigány emberből költő?
O.K.: Nem tartom én magam költőnek. Csak egyszerű cigány ember vagyok, aki a gondolatait írja le, és érzéseket közvetít. Ha ez a költő, akkor kötelességem szólni azok helyett, kiknek hangját nem hallani. Gondolok itt a szegény, elesett emberekre, bőrszíntől függetlenül. A sors megadta, ezt a tehetséget, nem pazarolhatom el. Örülök, hogy így, az irodalom nyelvén is képes vagyok kifejezni a cigány emberek mindennapjait, küzdelmeit. Nincsenek világmegváltó, nagy álmaim. Csak „kicsit” jobb életet szeretnék véreimnek, mert elkeserítő a nyomor, az az élet, amelyben sokuk tengeti napjait.
„…nem könnyű költőnek lenni Magyarországon…”
bl.: A Jogfosztott remény címet kapta az első kötete. Ma nem könnyű kiadót találni, miképpen sikerült a verseit megjelentetni? Tervezi-e a folytatását, hiszen olvasom az új vereseit is?
O.K.: Nem volt könnyű, egyébként is nem könnyű költőnek lenni Magyarországon. Nem sokan olvasnak verset, hát még egy egyszerű cigány embertől. Segített a véletlen. Egy ismerősöm, Molnár Klára egy budapesti fodrászüzlet tulajdonosa. Egyik alkalommal, egy kuncsaftjával az irodalomról, író emberekről beszélgettek. Így kerültem szóba én is. A többi mondhatni, már jött magától. Kapcsolatba kerültem a kuncsafttal, akinek -mit hoz a véletlen–van egy könyvkiadó cége. Köszönettel tartozom az ABC Kiadónak, Novai Ildikó grafikusművésznek, a csodálatos rajzaiért, és B. Mester Évának a kötet szívhez szóló előszaváért. Szeretném, ha nem maradnék egy kötetes szerző. Versek a fiókban vannak, talán sikerül összehozni az újabb könyvet.
„…Jogfosztottan élünk saját hazánkban…”
bl.: A könyvének címében -ha nem tévedek- a magyarországi cigányság helyzetére utal. Hogyan látja a mintegy 1,2 millió társát, tényleg elveszett még a remény is? Mit gondol a társadalmi előítéletekről?
O.K.: A kötet címe kifejezi mindazt, amit a magyarországi cigányság helyzetéről gondolok. Jogfosztottan élünk saját hazánkban, sokan még a magyarságunkat is megkérdőjelezik. Sajnos az elmúlt három évtizedben csak romlott a cigányság helyzete. Ma már talán remény sincs arra, hogy belátható időn belül a kirekesztve élők számára megnyílhat az út egy emberibb élethez. Társadalmi előítéletek voltak, vannak és lesznek is. Magyarország morális válságban szenved. Higgye el, a cigányok többsége nem lusta, nem ingyenélő senkiházi. Nagy részük tisztességes munkára vágyik, megbecsülésre és szeretetre. No, ezt a többségi társadalom tagjaitól -tisztelet a kivételnek- nem kapjuk meg. Pedig egy jó szóval, csodákat lehetne elérni. Nem szeretnék csak másra mutogatni, hiszen a cigány vezetők között sok a hiteltelen ember, kiket csak a pénz motivál. Ezért eladja a lelkét, hangoztatva persze:
„mindezt a cigányok érdekében teszem”.
Meggyőződésem, hogy addig nincs remény a felemelkedésre, míg el nem indul egy megtisztulás a cigány vezetők körében. Tudja, amíg bizonyos neveket meghallva, az emberek többségének a zsebbe tett milliárdok jutnak az eszébe, addig a cigányság jobb sorsra érdemes tagjai, egyre lejjebb süllyednek a mocsárban. Sajnos mi is gyengék vagyunk ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, akarjunk.
„…Számomra a hit fontos, nagy az Isten…”
bl.: Mit jelent egy cigány ember számára a hit, akkor, amikor kirekesztve érzi magát saját hazájában?
O.K.: Számomra a hit fontos, nagy az Isten. Nem vagyon ugyan templomba járó, de a keresztény értékrend sokat jelent a számomra. Hiszek az emberi jóságban, hiszek abban, hogy minden embernek joga van az emberi élethez, a bőrszínétől függetlenül. Hiszek a tisztességben, igyekszem a Tízparancsolat szerint élni. Mélyen idegen tőlem mindaz, ami ma hazánkban történik. Gyűlöletben élünk, a gyűlölködés része a mindennapjainkban. A politika ellenséget csinált az emberekből, és ez így nekem, nagyon nem tetszik.
„Magyarországon nem létezik olyan, hogy közös teherviselés…”
bl.: Egyik számomra megrázó versében arról ír, hogy „keccsölt apám, keccsölök én” Majd hozzáteszi, az unokám még csak kicsit keccsöl. Hogyan lehetne ezt a nehéz terhet kicsit könnyebbé tenni, a cigány emberek számára?
O.K.: Magyarországon nem létezik olyan, hogy közös teherviselés. Amikor ez az ominózus mondat elhangzott, akkor és ott telt be a pohár. Gondolom, sokan érteni fogják, mire is gondolok. Vannak elképzeléseim, hogyan lehetne javítani, könnyebbé tenni ezt a bizonyos teherviselést. Az interjú keretei között most nincs lehetőségem arra, hogy kifejtsem a véleményem. Bízom benne, hogy egyszer lesz rá mód…..
bl.: A sorozatunk utat, példát szeretne mutatni az magyarországi cigányságnak, van kiút, nem törvényszerű, hogy az ember belesüllyedjen a posványba. Mit üzen a cigánygyereknek, mit tegyenek azért, hogy többre vigyék, mint szüleik, nagyszüleik?
O.K.: Legyél büszke önmagadra, legyen benned kellő szeretet és alázat, a többi jönni fog!
