Connect with us

Kerítésen innen

Legyen rá büszke! Az Ön pénzéből újítódott fel Zoób Kati balatoni villája….

Megosztás

Zoób az a tipikus szakember, akinek semmi szüksége nem volt (?) arra, hogy a politika közelébe játssza magát, hiszen megvolt a hírneve, a megélhetése, az elismertsége enélkül is. És mégis….

Megosztás

Zoób Kati divattervező neve sokaknak ismerős lehet, hiszen évtizedek óta tevékenykedik a hazai divatvilágban. Ő a Katti Zoób divatmárka létrehozója, kollekcióit bemutatta Párizsban, Londonban, Frankfurtban, Dubaiban és Sanghajban és természetesen Budapesten és Balatonfüreden is.

Most mégsem egy kollekciója kapcsán került reflektorfénybe

Zoób az a tipikus szakember, akinek semmi szüksége nem volt (?) arra, hogy a politika közelébe játssza magát, hiszen megvolt a hírneve, a megélhetése, az elismertsége enélkül is. És mégis…. A neve 2020-ban került először kapcsolatba a Fidesz-bűvkörrel, ugyanis a 24.hu akkori cikkéből az derült ki, hogy a portál birtokába került dokumentumok szerint a Guller Zoltán vezette Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), illetve az irányítása alatt álló Kisfaludy 2030 Zrt. több mint nyolcvan olyan, egyedi döntésen alapuló pályázatot tart nyilván, amelyek közös jellemzője, hogy – a hazai és európai uniós pénzosztásoknál megszokottaktól eltérően – még csak pályázati azonosító számmal sem rendelkeznek. Az egyik ezek közül Zoób Kati divatmúzeuma Balatonfüreden.

800 millió vissza nem térítendő magyar forint….

Az „egyedi pályázatot” benyújtó divattervező 811 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, hogy elhelyezze divatgyűjteményét és egy alkotóházat hozzon létre. Erről az ötletéről korábban több interjúban is beszélt.

Mivel a turisztikai ügynökség nem tisztázta a támogatás körülményeit, a portál megkereste Zoób Katit, aki két alkalommal is személyesen válaszolt, másodszorra pályázatának dokumentációját is bemutatta. Ebből kiderült, hogy a divattervező komoly munkát tett le az MTÜ asztalára, és jogerős építési engedéllyel rendelkezik, hogy balatonfüredi villájában kialakítsa az alkotóházat.

Arra viszont a személyes találkozók alkalmával sem derült fény, hogy pontosan hogyan jelentkezett a divattervező az MTÜ-nél, és honnan értesült arról, hogy nyilvános pályázati kiírás híján egyedi ötlettel is meg lehet keresni az állami szervezetet a támogatás reményében.

Zoób Kati nem tudta megmondani, hogy volt-e konkrét pályázati kiírás, amire benyújtotta a jelentkezését, csak arra emlékezett, hogy azt kinyomtatva vitték be az MTÜ-be. Mint mondta,

évek óta dédelgetett álma volt a divatmúzeum kialakítása, ezért sok mindenkit megkeresett, köztük a turisztikai ügynökséget is.

… és láss csodát: a mű elkészült….

Manapság a temérdek lombkorona nélküli lombkoronasétány, és hasonló teljesen felesleges el nem készült projekt után, ami az unió kisembereinek pénzét emésztette fel a mienken kívül, már annak is örülni lehet, hogy Zoób esetében legalább valami megvalósult a közel 1 közmilliárdból. A remek hírrel Hadházy Ákos képviselő szolgált közösségi oldalán:

„Hogy ne maradjunk jó hír nélkül: úgy tűnik, elkészült Zoób Kati balatonfüredi villájának felújítása. Legyenek rá büszkék, az Önök pénzéből készült,

mindenféle pályázat nélkül kapta a 811 milliós (!) támogatást.

Ehhez képest az EU-s adófizetőket segítségét egészen visszafogottan vette igénybe: csak 62 millióért vett varrógépeket és vasalókat a „VEKOP-1.2.7-20 – Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” fantázianevű projekt keretében.

Így a (minimum) 15 millió forint csak zsebpénz, amit az állami Szerencsejáték Zrt-től kapott….”

Szerző